Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Vajta Vilmos: Kortárs teológusok: Anders Nygren (1891–1978)
VAJTA VILMOS: KORTÁRS TEOLÓGUSOK — NYGREN 11 Hitvallásos ökumené Nygren korán bekapcsolódott századunk megújuló ökumenikus törekvéseibe.7 1927-ben a Lausanne-ban tartott Faith and Order konferencián került először szembe azzal a véleménnyel, mely a hitvallásos és az ökumenikus magatartást egymással ellentétbe állítja. Egész életén át ennek ellene állt, és vallotta, hogy az ökumené egysége nem jöhet létre a hitvallásos elmosódás éghajlatában, hanem egyedül az evangélium központi üzenetének közös megváltásával. Ezért hiúsította meg Lausanne-ban azt a törekvést, hogy egy bomlásban lévő teológiai gondolkodás javaslataként „új hitvallás” kerüljön megfogalmazásra. Ellenkezőleg: az evangélium alapmotívumának meggyőző egységalkotó erejét kívánta bizonyítani a meglevő hagyományok tanításán áttörve. Ezt az 1937-ben tartott sorsdöntő ökumenikus konferenciákon (Oxford és Edinburgh) az isteni kegyelemről szóló dokumentumban, főleg az ortodox teológusok segítségével, sikerült úgy megfogalmaznia, hogy egyöntetű elfogadásra talált. Tévesnek tartotta a „lutheranizmus” elleni gyakori vádat, hogy hitvallásos magatartása ellentétbe kerül az egységtörekvésekkel. Ezért nem tudott megbékülni az amsterdami világgyűlés (1943) barthiánus dialektikájával, mely az „Einigkeiten in den Uneinigkeiten — die Uneinigkeiten in den Einigkeiten” („egyesség az egyenetlenségekben — egyenetlenségek az ügyességben”) sémájával gyötrődve kereste az egység megoldását. Ugyancsak félrevezetőnek tartotta a gyakorlati felosztást „ortodox — katolikus — protestáns” részekre. „Hova tegyem a lutheránusokat?” — kérdezte 1948- ban. Szerinte csak az evangéliumra mint a kereszténység egyedüli sajátos középpontjára mutató teológiai gondolkodás vezethetett egységre. Ez pedig „a földön élő egész anyaszentegyház” hitvallásos egységét jelenti. Nygren ökumenikus tapasztalataira hivatkozva céltudatosan képviselte ezt az ökumenikus módszert. 1947-ben az Evangélikus Világszövetség első elnökévé választják.8 Lényeges jelentőséget tulajdonított annak, hogy a meghívás mint teológiai professzort érte, nem pedig mint egyházi vezetőt.9 Arra utalt, hogy a lutheranizmus a teológiát mindig középpontba helyezte. Ezen meggyőződése vezette már korábbi éveiben is, amikor a németországi egyházi harc teológiai jelentőségét tolmácsolta a skandináv egyházak felé, s ezért a nácista hatóságok persona non grata-ként tekintették. A háború befejezésével az angliai fogolytáborokban teológiai kiképzést is ezért szervezett meg. A hálás fogolyegyetem a „doctor captivitatis” címével tisztelte meg. A Világszövetség elnökeként tett látogató kőrútjain találkozott az amerikai lutheranizmussal, mely a bevándorlás nemzeti kisebbségei szerint felosztott — és következésképpen megosztott — egyházi szervezetekben élt. Az egységre törekvés első lépései ekkor történtek. Ázsiai útján találkozott az indonéziai egyházzal, mely felvételét kérte az EVSZ-be, noha csak Luther Kis kátéját ismerte el az egyháe tanításának alapjául. Nygren ezt az alapot kielégítőnek tartotta az egész világevangélikussághoz tartozásra („satis est” az Ág. Hitv. 7. cikke értelmében), és arra buzdított, hogy a Káté evangéliumi hitvallásának teológiai elmélyítése létrejöhessen a nagyobb testvéri közösségben. Az indiai evangélikus egyházak ugyanebben az időszakban kaptak meghívást a dél-indiai egyesült egyházhoz való csatlakozásukra. Nygren ezt lehetségesnek tartotta, ha az evangélikusok az új egységbe tömörülő egyházba Luther Kis Kátéjával lépnének be, s ezzel a hitvallás is megbízható
