Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Kulturális figyelő
80 KULTURÁLIS FIGYELŐ apokaliptikus mondanivalójának vizsgálatára szavazott. Meglepő volt számomra a témaválasztás indoklása. Többen hivatkoztak Nostradamus történelmi jóslatainak felelevenítésére, az ezredfordulóval kapcsolatos hiedelmekre és félelmekre. Ebben a szellemi közegben nem csoda, ha sokan vallatóra fogják az Apokalipszist is, ezt a világ sorsát feszegető rejtélyes bibliai könyvet. Mi indíthatta az Újszövetség neves kutatóját arra, hogy ennek a bibliai könyvnek magyarázatára vállalkozzék? Mi tagadás, a történelem hullámverése az ő idejében is — ne feledjük, a második világháború alatt és után munkálkodott! — erős és félelmetes volt. Az Apokalipszis mégsem vált annyira „érdekessé”, mint ma. Hacsak nem az államhatalom természetéről és bibliai megítéléséről akkoriban zajló éles vita szempontjából. Sokkal valószínűbb, hogy a feladatban rejlő kihívás, az írásmagyarázót minden ízében igénybe vevő próbatétel inspirálta őt. Maga írja könyvében: „A Jelenések könyvének értelmezése régtől fogva a legnehezebb írásmagyarázati feladatok közé tartozik. Ez mutatkozik meg abban is, hogy egyik bibliai irathoz sem írtak annyi magyarázatot, mint ehhez a könyvhöz.” Majd rövid egyháztörténeti áttekintést nyújt arról, hogy miként igyekeztek szélsőséges irányzatok fegyvert kovácsolni maguknak ebből az iratból, és miként törekedtek azután a tradicionális egyházi felfogást képviselő magyarázók ezt a fegyvert kicsavarni kezükből. Mi sem lehetett természetesebb számára, mint a nagy teljesítmények, a Máté evangéliuma, a Római-levél és a János evangéliuma magyarázatának megírása után ezt a sok kockázattal elérhető hegycsúcsot is meg akarta hódítani. Karner Károly azok közé az alázatos igemagyarázók közé tartozott, akik számára a mű mondanivalója mindig fontosabb a saját teológiai rögeszméjüknél. Az Apokalipszis magyarázatánál pedig különösen is sok kárt okoztak az előítéletek, a könyvtől merőben idegen szándékok. A szerző a bevezetésben számot is vet ezekkel az igemagyarázati zsákutcákkal. Hogy ezeket a csapdákat elkerülhesse, alapos kortörténeti ismeretekkel kellett felfegyverkeznie és jártasságot kellett szereznie az apoka- liptika nyelvezetében és szimbólum- rendszerében. A napokban kezembe került jegyzeteim tanúsága szerint már 1948-ban speciális kollégiumot tartott a Jelenések könyvéről, akkor még a soproni teológiai fakultáson. Ezek szerint a könyv 1974-es első kiadása mögött legalább két és fél évtizedes kutatómunka áll. De Karner Károly az Újszövetségnek nemcsak tudós, hanem hívő kutatója is volt. Ezért ismeri fel, hogy az Apokalipszist a benne megszólaló krisztusközpontú tanúságtétel minden műfaji rokonság ellenére kiemeli az apokaliptikus irodalomból. Ez a könyv tehát nem a történelem Istentől megszabott menetrendjét vagy forgatókönyvét adja a kezünkbe, hanem felfedi „Isten és a történelem viszonyának” (26. o.) lényegét, a váltság Jézus Krisztus által elvégzett művének történelmi konzekvenciáit. Mindezt pedig azért teszi, hogy saját korának keresztényei az üldözte"- tések és a történelem más megpróbáltatásai között vigasztalásra találhassanak és megállhassanak a hitben. Luther homályosnak és kétértelműnek tartotta az Újszövetségnek ezt a könyvét, és ezért nem is szerette. Karner Károly útmutatása nyomán azonban meggyőződhetünk arról, hogy az Apokalipszis méltán foglal helyet a Krisztusról jól tanúskodó iratok között. Aki a jövőt firtató gyarló emberi kíváncsiságát szeretné kielégíteni, csalódva fogja letenni a könyvet. Mert ebben az esetben is áll, amit 5Móz 29,29-ben olvasunk: „A titkok az Űréi, a mi Istenünkéi, a mieink a kinyilatkoztatott dolgok, és a mi fiainkéi.” Viszont élnünk kell a Jelenések könyve szerzőjé
