Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Thurnay Béla: A bizalom zarándoklata
72 THURNAY BÉLA: A BIZALOM ZARÁNDOKLATA vezték, akik nagyon aktív és testvéri közösségben összetartó bizonyságtevő keresztények, kis kórusuk a reformátushoz hasonló liturgiájú istentiszteletükön többszólamú lendületes énekkel szolgált. Ezek a fiatalok nyelveket tudtak, precízen szerveztek, és elmondták, hogy éneklésükkel az utcán is szolgáltak már. A gyülekezet istentisztelete családias volt, a kisgyerekeket is elhozták. A prédikátor igehirdetése a találkozó gondolatához kapcsolódott — angolra fordították —, az énekek fele ismerős volt. Az istentiszteleten a nagyrészt katolikus zarándokok közül sokan részt vettek, elsősorban franciák, olaszok és magyarok, a lengyelek közül is néhányan. Űrvacsoraosztás sem vasárnap, sem újévkor nem volt. Három reggelen kezdtük a napot közös tezéi imával a szép imaházban, amely után két alkalommal csoportokra oszolva beszélgettünk. A mi csoportunk nehezen indult, de végül nagyon jól sikerült: csehek, magyarok, lengyelek, franciák és olaszok jöttünk össze. A megadott témák: Szombaton: „Hagyd magad mögött bátortalanságodat!”, Jer 29:11—14 és Mt 9:36—38 alapján. A kérdések: „Mi tesz bátortalanná és mi segít újra indulni bennünket, mindenkit a saját környezetében?” és „Milyen változást jelent számomra, ha tudom, hogy Isten nem akarja a boldogtalanságot és szenvedést, hanem már mától kezdve jövőt és reményt akar adni?” Hétfőn: „Felhívás az emberi szolidaritásra, amely egyenesen az evangéliumból ered”, Mt 25:40 és Ézs 58:6—10 alapján. A kérdések: „Kik azok az ártatlanok körülöttem, akik szorongástól gyötrődnek, és Krisztusnak azt a felhívását intézik hozzám, hogy legyek képes önmagam teljes átadására?”, „Melyek azok az eszközök — még ha nagyon egyszerűek is —, amelyekkel könnyíteni tudok a szenvedéseken?” „A fájdalmas helyzetek begyógyításá- hoz hogyan tudom megújítani a bizalmat azok között, akik eltérő véleményen vannak?” és „A szív okosságával hogyan ismerhetem fel mindegyikük szándékában a legjobbat?” A beszélgetések spontán zajlottak, a csoportot az animátor csak informálja és az időre emlékezteti, de a beszélgetés témájára nem készül fel senki. A beszélgetések őszinték voltak, élményeket adtak közre és kérdéseket hoztak elő, a kijelölt témától olykor messzebb is elkanyarodva. A beszélgetés alapvető beállítottsága: „to share” = „megosztozni”. Mindenkinek van valamije az életében, ami a másik számára érték, nyereség, s ha adja, tudni kell ráfigyelni, örülni és elfogadni. így a beszélgetésben is egyenrangúakká válunk, valódi közösséggé, akiknek az együttesében úgy szólal meg az ige, hogy azt senki nem birtokolja, hanem mindenki kapja és egy kicsit a másik számára hordozza. Számomra ezek a beszélgető csoportok nagy ajándékokat, valódi élményeket jelentettek minden találkozón, és vigasztaló bizonyosságát annak, hogy Isten ma is közösséggé formálja az embert az ő evangéliuma által, de csakis a legegyszerűbb eszközökkel, amikor a beszélgetés, a liturgia és a szeretet cselekedetei egyensúlyban és természetes módon jelennek meg. Azért, hogy ezt a XX. században újra felfedezzük, a tezéi közösség nem keveset tett. Az pedig természetes, hogy az Isten szeretete felé nyitott közösség tagjai közt nincsenek válaszfalak.
