Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 2. szám - Andorka Rudolf: Piac és/vagy erkölcs?
8 ANDORKA RUDOLF: PIAC ÉS/VAGY ERKÖLCS? 2. A modem társadalmakban, különösen a nagyvárosokban a mindennapi élet egyik alapfeltétele a biztonságos közlekedés. Ha a gépkocsik nem tartják meg a közlekedési szabályokat, például piros jelzésben is továbbhajtanak, vagy nem követik a „jobbra hajts” szabályt, akkor nemcsak súlyos balesetekre kerül sor, hanem időn belül ellehetetlenül a nagyvárosi élet. A közlekedési szabályok megtartását elő lehet segíteni hatalmi eszközökkel, szigorú szabályokkal és az azokat megszegők büntetésével. Nem hiszem azonban, hogy bizonyítani kellene: mennyire fontos emellett a közlekedési kultúra, az udvarias vezetés, más szóval az erkölcsi szabályozás. 3. Nemcsak a gazdálkodásnak, hanem általában a társadalmi kapcsolatoknak is egyik alapfeltétele a személyi tulajdon biztonsága. Más szóval: ha el- harapódzik mások (akár a közületek, az állam) tulajdonának lopása, akkor a gazdaság összeomolhat, és az emberek közötti kapcsolatok ellehetetlenülhetnek. Bár ezen a téren is szükséges a hatalmi eszközökkel való szabályozás, mégsem túlzás talán azt állítani, hogy ennél sokkal fontosabb, hogy a társadalom tagjainak legalább a nagy többsége erkölcsileg megengedhetetlennek tartsa az eltulajdonítást. E három példa szemlélteti, hogy mind a három mechanizmusnak van — természetesen koronként, társadalmanként és a szabályozandó területtől is függően eltérő — szerepe a társadalom jó működésének biztosításában. A közgazdaságtan és a szociológia egész szemléletének egyik alapvető különbsége, hogy ezeknek a mechanizmusoknak eltérő fontosságot tulajdonítanak. A közgazdaságtan a 18. század második felében önállósult a filozófiától, vált önálló tudománnyá. Ebben a korszakban Európában az egyik fő gond az állami beavatkozás korlátozása, a piaci verseny szabaddá tétele volt, mert ez volt az iparosodás és gazdasági fejlődés előfeltétele. Ez magyarázza meg, hogy ennek a korszaknak úgynevezett „klasszikus közgazdászai” miért a piacban látták a legfontosabb mechanizmust, amely „láthatatlan kézként” úgy irányítja a társadalom tagjainak termelő tevékenységét és fogyasztását, hogy abból végül is mindenki számára a legjobb eredmény „jöjjön ki”. Ezt támasztotta alá a közgazdaságtan emberképe, a „homo oeconomicus”. Ez a hipotetikus ember minden döntése előtt racionálisan mérlegel, végigveszi az összes lehetséges alternatívákat és amellett dönt, amelyből a legnagyobb haszna származik. Hétköznapi nyelven azt is mondhatjuk: a homo oeconomicus a legteljesebb mértékben hidegen önző, nincs tekintettel sem embertársaira, sem erkölcsi elvekre. így a közgazdaságtan társadalomképe a minden részletében a piac által irányított társadalom. A szociológia több mint száz évvel később, a 19. század legvégén vált önálló tudománnyá. Ekkor már nem a szabad piac lehetővé tétele volt a legfontosabbnak látszó probléma, hanem éppen a piaci viszonyok érvényesülése következtében kialakult nagy társadalmi egyenlőtlenség, a munkások és parasztok tömegeinek szegénysége, a nagyvárosi nyomornegyedek kialakulása, a bűnözés, a prostitúció, alkoholizmus stb. Émile Durkheimnek, a szociológia egyik „alapító atyjának” egész szociológiai munkásságát az a gondolat hatja át, hogyan lehet ilyen körülmények között az általa annyira értékelt francia harmadik (polgári) köztársaság társadalmi rendjét fenntartani, a súlyos társadalmi konfliktusokat elkerülni. Aggodalmához hozzájárult, hogy ő — a tudós elzászi rabbi fia — nagyon jól látta a valláson alapuló erkölcsi szabályok csökkenő elfogadottságát, ezáltal a társadalmi normák meggyengülő-
