Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 93 Nem hinném, hogy sok szót kell ejtenem arról, miért erősödött meg napjainkra az érdeklődés a tényközlő művek iránt, nemcsak a moziban; bár elgondolkoztató, hogy a könyvesboltokban és az aluljárók vegyes kínálatában találhatni már „visszamaradt” példányokat dokumentumkötetekből, vagyis túlkínálat keletkezett; azt is fontolgathatnám, hogy ezek a lelkiismere- tébresztő filmek - egy-kettő kivételével - miért kénytelenek beérni kamaratermekkel vagy nadrágszíj-mozikkal. Inkább ezt írom most ide, hogy a játékfilmek között mennyivel nehezebb említésre érdemeseket találnom. S ha mégis, nem egyértelmű az ítélkezésem. Az Álombrigád, az Eldorádó, A dokumentátor, a Jézus Krisztus horoszkópja aligha mérhető korábbi remekművekhez. A külföldi filmek címsorát böngészve végképp riasztó az űr, az üresség. Egy kezem elég a jó vagy jobbak összeszámolására. Csupa kaland, akció, piff-puff, krimi. Jő, jó, kell ez is. Szemforgatással ne vádoljon senki: tudom én, hogy kell a vígjáték, a kikapcsolódás, az izgalom - de még a maguk nemében is rosszak ezek a filmek. Én meg máris védekezni kényszerülök, fejemre hull vissza, amit magam is gyakran hajtogattam: honnét tudhatom, hogy rossz, ha egyszer nem láttam? Előzetesekből, tartalmi kivonatokból, és - Uram bocsá’l - kritikákból. Könyvekről mondta volt Kölcsey Ferenc (ki épp kétszáz éve született): .Jusson eszedbe, a könyvek száma végtelen, a te éveid pedig végesek”, és: „Mint az üres beszédű társalkodót, úgy kerüld a tartalmatlan könyvet. Sőt ne könnyen végy kezedbe oly művet, mely a zseni lángjegyét homlokán nem hordja...” Ezt filmekre szintúgy mondhatom. Töprengek, tépelődöm: mit íijak, hogy hitele legyen? A mozik üresek, még ha jó mű megy is a műsoron; üresek többnyire, ha vacakot látni. Szemetet. Bár ha mesterségbeli tudással hordják össze a szemetet, néha talán még sor is áll jegyért. Ez kell? És mi lesz ebből? S ha ez kell, miért kell ez? Éljek képzavarral: most érik be sok-sok év kétszínű kulturális elveinek és gyakorlatának egyre romlottabb gyümölcse? Mert sokáig hajtogatták, mi kell a nézőnek - s mutatták az ellenkezőjét. Hazug filmek vagy hazuggá tesznek, vág leszoktatnak a mozibajá- rásról. Addig ismételgették, hogy érthetetlenek a művek, meg hogy az ember nem gondolkodni meg a moziba, hanem kikapcsolódni (abból a jelenből, amelyre egy lélekzettel rámondták, ezt akarják az emberek látni a moziban...), amíg aztán oda a gondolat, üres a mozi, a műsor meg teli kacattal. S mi lesz ebből? Oly szívesen folytatnám így: mi lenne? Valaha magam is fölhorkantam, ha rendőrért vagy erkölcsvédőért kiáltottak - mondjuk -Jancsó mezítelen leányai, Fábri kegyetlenül kemény művei, Fellini „aberrációi”, Bergman vívódásai láttán. Hiszen ezek műalkotások! S a művészet jobbá teszi az embert. Aki ötletet kap a rosszra - az rossz volt már előbb is. Még a krimiktől sem féltettem senkit, amíg játékosak, talányosak - és kevesebben voltak. Most félek. Mert a szennynek áradása hatásosabb, az arány egészségtelen, járványveszély rejlik ebben a tömegességben. Nem a hullák száma a baj: Shakespeare-nél rendszerint több a halott, mint egy közepes krimiben. Épp a középszerűség az a csíra, amely burjánzást okoz, irreverzibilis folyamatot indít(hat) el. Szürkeállománya az emberi agynak van, s ez a főbb része; másféle szürkeség fenyeget a szürke tucatművekből. Rémeket látok? Igen, rémeket - fenyegető rémét az elbutulásnak, a közönynek, a szabadosságnak, durvaságnak, az emberélet elértéktelenedésének, becstelenségnek, a humanitás pusztulásának. Tanulság? Hihető-e, ha olyasmit írok: a moziban (is) posztgraduális közlés folyik, az alapképzés korábban történik meg. Például az iskolában. Közhely már, hogy rossz az iskolai oktatás. Hogy hiányzik az erkölcstan, nem csoda, ha kevesbedik az erkölcs. De hát az alapfokú képzés már az iskola előtt megkezdődik! A széteső családokban. A tévé előtt. A történelmi bűnökkel, amelyekről most - és ez mégiscsak nagy szó! - nyíltabban lehet beszélni. A moziban is. A történelemben, amelyet manapság a képernyőn láthatni, „élő adásban”. Tanul-e mindebből az ember? Borzongató, olykor-olykor fölemelő érzés. Valamit mégis tenni kellene, hogy ha már a mozik üresek, a filmek ne legyenek azok: tartalmuk, igaz és emberi tartalmuk legyen. Ha ugyanis így megy tovább, embertársaim, felebarátaim: mi magunk is üresek leszünk. Lesütöm a szememet: mit vétettem, én magam is mit vétettem, hogy idejutottunk? Nem lehet szemet hányni a romlás előtt! A moziban akár így, akár úgy: önmagunkkal nézünk szembe. S ha nem megy
