Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Madocsai Miklós: Isten nem vizitre hív
4 MADOCSAI MIKLÓS : ISTEN NEM VIZITRE HÍV mái és stílusa szerint, hanem úgy, ahogy Isten akarja. Ennek a más stílusú életnek a természetrajzából négy jellemző vonást emel ki a fenti ige. Járjatok úgy, mint illik elhívatástokhoz, teljes alázatossággal. Az alázat nem szimpatikus szó. Valahogy mindig a megalázkodás és megaláztatás jut róla eszünkbe. Pedig semmi köze sincs ehhez. Tulajdonképpen nem is az emberek, hanem Isten előtti magatartásunkra vonatkozik. Ha elfogadtad Isten hívását, és így Isten boldog, megajándékozott gyermeke lettél, sose gondold, hogy ezt magad szerezted meg. Isten tette ezt veled. Ne légy hát elbizakodott, mert Isten a kevélyeknek ellene áll, és csak az alázatosoknak ad kegyelmet. Persze az is igaz, hogy aki Jézustól tanulta az alázatot, az nem nézi le a másik embert, és nagyképű önteltségben sem tetszeleg. Elhívatásunkhoz illően járjunk szelídséggel. A szelídség azt jelenti, hogy lemondok az erőszak alkalmazásáról. Nem durvasággal és erőfölénnyel akarom célomat elérni, hanem másképpen. Ez a másképpen való út a szelídség útja. Sokan mondják, hogy ezt ebben a világban nem lehet megvalósítani. De vajon lemértük-e egyszer is igazán, hogy az erőszak beváltja-e a hozzá fűzött reményeket? Megvan-e a várt eredménye? Nem azt bizonyítja-e az élet, hogy erőszakkal nem lehet semmire sem menni, mert az csak újabb erőszakot vált ki? Miért nem próbáljuk hát ki a másik utat, amit Isten ajánl? A neveléstől kezdve az élet sok-sok útján szelídséggel járjunk, mert Jézus is így járt közöttünk. Elhívatásunkhoz méltóan tanuljuk meg a hosszútűrést is. A türelmetlenség nagyon általános. Nem szeret várni az ember. Olyankor a percek is óráknak tűnnek. Siettetjük az időt. Nincs tréningünk a hosszú tűrésben. Pedig Jakab, Istennek szolgája boldognak mondja a tűrni tudókat (Jak 5,11). Gondoljunk Jézus hosszútűrésére, ahogy viselte megaláztatását, szenvedését, keresztjét. Az új életben őt kövessük! És az új életben szenvedjük el egymást szeretetben! Az ember azt gondolná, hogy a szeretet és a szenvedés egymást kizáró ellentétek, s hogy a szeretet és a boldogság tartoznak össze. A Szentírás azonban ismeri a szeretet és a szenvedés különös együttesét. Elszenvedni a másikat szeretetben, úgy amint van, minden kellemetlen szokásával és rossz tulajdonságával együtt. Könnyebb volna izolálni magunkat, vagy átnevelni másokat a magunk ízlésének megfelelően. Az elhívatásunkhoz azonban nem illő az üyen magatartás. „Elszenvedvén egymást szeretetben” - mennyi realizmus van ebben a mondatban és mennyi erő! Ez a szenvedő szeretet tartja és teszi elviselhetővé a világot. Jézus is így szenved el minket szeretetben. Isten hívó szavára mondjuk ki a „boldogító igent”, és járjunk elhívatásunkhoz méltóan: alázatossággal, szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben. Köszönöm, hogy engem is magadhoz hívsz Uram!
