Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 1. szám - Buthy Ella–Túrmezei Erzsébet–Kovács Pál: Isten elhívott szolgálóleányai
46 TÚRMEZEI ERZSÉBET: A FÉBÉ DIAKONISSZA EGYESÜLET ványmenyasszonyhoz” nevű, használaton kívüli vendéglőt. Megkezdődött az átalakítása, s az lett a Fébé Diakonissza Anyaház. Szükség volt rá, hiszen a testvérek száma egyre nőtt. (1935-ben elérte a százat, 1941-ben a százötvenet.) 1924-től diakónusok is munkába álltak. De az 1929. esztendő gyászt is hozott: Isten elszólította kedves szolgálóleányát, Pa- uer Irmát. Trauschenfels Elza, addigi főtestvér lett az új főnökasszony, majd az ő 1939-ban bekövetkezett, fájdalmasan korai halála után a ma 92 éves főnökasszonyunk, Farkas Mária lépett a nyomába. Gáncs Aladár lelkészt 1930-tól Zulauf Henrik lelkész követte a szolgálatban. Mellette mint s. lelkész és pesthidegkúti lelkész szolgált 1945-1948-ig Ferenczy Zoltán, 1945-1951 -ig Csengődy László. Már 1940-ben sor került az új anyaház bővítésére. Tervben volt az egyemeletes új anyaház két szárnya, középütt a templommal. Felépült az egyik szárny, és nagy ünnep volt 1941. október 5-én a templom alapkőletétele. Alagsorában már 1944 húsvét ján istentiszteletet tarthattunk, de 1951 őszéig, a feloszlatásig csak éppen tető alá került a templom. A befejezés már a Budahegyvidéki Gyülekezet áldozatos munkájára várt. Anyaházunk falán ott függött Lőhe Vilmos lelkész diakonisszamondása: „Mit akarok én? Szolgálni az Úrnak minden nyomorultban, minden elesettben. És mi a jutalmam? - Nem azért szolgálok, hogy díjat, jutalmat, elismerést nyerjek. Szolgálok hálából, égő szeretetből. Elég jutalomnak, hogy szabad szolgálnom! S ha elvesznék közben? „Hát elveszek!” - így szólt Eszter, aki nem ismerte még Őt, Kiért én elvesznék készen és örömmel, de Aki megtart, és elveszni nem enged. És ha megöregszem? Virulni fog szívem, mint az üde pálma, s megelégít engem az én Uram akkor örök kegyelmével, örök irgalmával. Békességgel járok. Mi felől aggódnék?!” S milyen volt ez a szolgálat az Úr kicsinyei, a nyomorultak, elesettek között? Olyan kiterjedt, hogy külön számolok be a gyermek- ifjúsági, az öregek között végzett és a kórházi munkáról. Fébénk saját munkahelye volt Nyíregyházán Élim. Soltész Gyuláné magánintézményeként indult meg már 1920-ban, s ő 1927-ben átadta a Fébének az intézetet. Ott 20-25 testi fogyatékos kislány talált otthonra és tanult iskolában és az intézetben. Lehetőség szerint megtanultak mozogni és dolgozni. Béthelben is létesült árvaház, ez később a Csanád megyei Pihenőpusztára került, ahol 8 osztályos elemiiskola is engedélyt kapott a működésre. Árvaházunk volt Bonyhádon, fiúárvaházunk Rákoskeresztúron. Ez utóbb Budapestre, a Szt. Miklós utcába költözött. A Szent Miklós utcában észak-amerikai testvérek segítségével 2 éven felüli gyermekeknek létesülhetett otthon: ott 60 gyermeket gondozhattunk. S a Jó Pásztor Missziói Alapítványtól átvettük a gyermekeket a Völgy utcai Csecsemőotthonba. Béthelben évente nyaralhattak gyermekek. Leányitemátusunk Budapesten a József (ma Krúdy) utcában vidéki szülők gond