Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 91 Frölich műveit a korabeli tudományosság nyelvén - latinul - írta. Mégis Frőlichnek a magyar nyelv fejlődése szempontjából fontos szerepe volt, mivel a legfontosabb földrajzi szak- kifejezéseket magyarul is megnevezi. A continens nála „földszáraz, térföld”; az isthmus „a földnek szorulatja két tenger között”; az insula pedi „vízzel környülvett tartomány, kiváltképp a tengeren”. Ebben Frőlich Apáczai Csere János előfutára volt. 1630-tól lett a késmárki kollégium tanára. III. Ferdinánd a „császári matematikus” címmel tisztelte meg. Jó tanárhoz méltóan a tudományok jeles népszerűsítője is volt. A nép számára kalendáriumokat adott ki. Ezek Boroszlóban, Nürnbergben, Ulmban, később pedig Lőcsén, Bártfán, Csepregen, Kolozsvárott, Gyulafehérváron jelentek meg 1623-1649 között. Munkája még halála után is „Lőcsei kalendárium” néven nagy népszerűségnek örvendett műveltséget mélyítő cikkei, hasznos jő tanácsai miatt. Szigeti Jenő Turóczy Zoltán: Posztillás könyv Sajtó alá rendezte: Kovács Géza Budapest 1989. Evangélikus Teológiai Akadémia kiadása Szorongó lélekkel kezdek e sorok írásához. Már egyszer, vagy fél éve, meghátráltam a feladat elől. Túróczy Zoltán ebben a században egyházunk legjelentősebb sodró erejű igehirdetője volt. Nem tettem hozzá az ilyen megjelölésekben szokásos, óvatos „egyike” kitételt, mert valóban nem tudok mást melléje vagy eléje állítani, ahogyan végigtekintem a magyar evangélikus egyház huszadik századi történetét. Személyes tapasztalatom van róla győri diákkoromból, majd fiatal lelkészéveimből és a háború utáni idők országos egyházi munkamezejéről. Osztják ezt a meggyőződésemet azok, akik valaha hallhatták a mai idősebb nemzedékből. Egy egész életre szóló benyomásról tanúskodik olyan is, aki egyébként nem vele járt egy úton az egyházi küzdelmek idején. Megrázó módon tudta hirdetni Isten igéjét a legkülönbözőbb alkatú embereknek. Most kézbe veszem a 248 oldalas, kisalakú kötetben az 1952. november végétől 1953. november végéig, tehát egy egész egyházi esztendőn át, vasárnapról vasárnapra, ünnepről ünnepre íróasztalánál készült prédikációit. Püspöki szolgálatától másodszorra is megfosztva, gyülekezet pásztorlásától eltiltva, szószékre elvétve engedve - ő mégis elkészül a soron következő igehirdetésre, a hazai egyház által előírt aznapi evangéliumi alapigéről. Azonos módon, egyforma rövid terjedelemben írja a prédikációkat. Rójja a sorokat, logikusan homile- tikai* rendben. A bevezetésben megadja a témát, azután pontokra osztottan következik az ige kifejtése, s a záró bekezdésben olvashatjuk az összefoglaló, megszólító személyes üzenetet. Az igehirdetés fő gondolatául legtöbbször a nap egyházi jellegét kifejező címet veszi, melyet készen helyezett eléje akkori egyháza. Szokásához híven részletezi a történetet vagy a bibliai mondatokat, és megvilágításul sokfelől idéz a Szentfrásból más helyeket. Üdvösség és kárhozat, bűn és kegyelem, Jézus Krisztus váltsághalála, sürgetés a hitre, Isten nagysága, szeretete és szuverén munkálkodása - változatlan nyomatékok a beszédekben. Áldott építő olvasmány. Egy szép részlettel szemléltetem. Lukács 13,22-27-ről egyik vázlatpontja így hangzik: .Jézus alázatos hitet akar adni, mi pedig emelt fővel szeretnénk besétálni a mennyországba.” E tétel kifejtése során többek között ezt mondja: „Nálunk is hányszor csúszik át Jézus hitébresztő munkája az erkölcsi önelégültség holtvágányára! Annyi lutheránus iskolázottságunk talán van, hogy nem fejezzük ki magunkat ilyen durván: Én vagyok olyan jó, hogy megérdemeljem az üdvösséget; de nem gondoljuk mégis legalább azt, hogy a kegyelmet, azt azután igazán megérdemlem. Ne engedd ezt a félrecsuszamlást! A halál útja ez. Az élő hit a Jézus vére által megtisztított bűnös alázatos hite a kegyelemben. A Krisztus érdeme helyett saját érdemére építő hit halott.” A záró tétel: .Jézus most akar hitet adni, mi pedig holnap szeretnénk elkezdeni.” Erről mondja befejezésként: „Az élő hit homiletika: igehirdetéstan
