Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. Lukács evangéliuma
VEÖREÖS IMRE: AZ ÚJSZÖVETSÉG SZÍNGAZDAGSÁGA 67 bánó fiú és az elébe futó, nyakába boruló, megrendült apa találkozása hirdeti Isten megbocsátó szeretetének eseményét (15,11-32). Zákeus története a végén csattan: „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett” (19,1-10). Jézus a keresztfái szenvedése közben mondja a benne bízó gonosztevőnek: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban” (23,43). Isten mentő szeretete fejeződik ki Jézus fokozott vonzódásában a szegényekhez. A beszédforrásból vett Hegyi beszéd két boldogmondását Lukács eredeti formájában közli, amint ezt a Mátétól való különbözőségük mutatja: valóságos szegényeknek és testileg éhezőknek hangzik Jézus üdvígérete (6,20-21. Vö. Mt. 5,3.6). Az ellentétes folytatás közlésével is hangsúlyozza Jézusnak a nyomorgókkal való közösségvállalását: „De jaj nektek, gazdagok... Jaj nektek, akik most jóllakottak vagytok...” (6,24-25). Hasonló irányban mutat Jézus szava egy őt vendégül hívóhoz: a vendégek kiválasztásában ne a viszonzásra való számítás mozgassa, hanem „szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat” hívjon (14,12-14). A bolond gazdag példázata is Lukács külön anyaga (12,16-21). A gazdag ember és a koldus Lázár példázatában nem véletlen a két szereplő végletesen különböző szociális helyzete (16,19-31). Lukács Jézus-képe a bűnösöket, elveszetteket, szegényeket, nyomorultakat, meg- vetetteket szerető és megtartó Isten tükrözője. Más motívumok, mint Jézus Istentől való elhagyatottsága a keresztfán, vagy az Emberfia alakjában a világítélő bíró vonásai háttérbe szorulnak, illetve teljesen eltűnnek (G. Bornkamm). Lukács külön anyagában található azoknak az evangéliumi történeteknek, példázatoknak jelentékeny része, amelyek nagy művészeket remekművek alkotására ihlettek - állapítja meg joggal Prőhle Károly Lukács evangéliumáról 1966-ban megjelent könyvében. Az a hagyományréteg, amely Lukács révén épült be a Jézusról való tanúságtételbe, az újabb kutatások szerint különben az evangéliumi tradíció legnépiesebb darabjait tartalmazza, s kifejezésmódját, motívumait palesztinai-zsi- dó háttér s gyökerek határozzák meg (Theologische Literaturzeitung. 1990/7.510). Úti tudósítás Márk evangéliuma szerint Jézus Galileában prédikált és tett csodákat, s onnan ment a közbeeső Samáriát kikerülve a Jordán keleti vidékén át, a folyón Jerikónál újra átkelve, Jeruzsálembe, szenvedése és halála színhelyére (Mk 10,1. Márk a földrajzi megjelölést fordítva közli. Valójában előbb következett a .Jordánon túl” és azután Judea.). Márk és őt követve Máté is Jézus működését Galüea és Jeruzsálem területére osztja el (egyetlen kitérővel: Jézus Tírusz vidékén is tesz csodát, lásd Mk 7,24-30; Mt 15,21-28). Lukács, aki egyébként Márk evangéliumát veszi alapul, Jézus galileai működését evangéliumának kilencedik fejezetében befejezi (9,50), és a márki hagyomány fonalát csak a 18. fejezetben veszi fel újra (18,15-től). A közbeeső mintegy kilenc fejezeten át a külön anyagából és a beszédforrásból vett történeteket, példázatokat mond el. Evangéliuma három részre oszlik: a galileai periódushoz csatlakozik a Jeruzsálembe vivő út nagy szakasza, s azután következik a jeruzsálemi bevonulás, Jézus szenvedése, halála, feltámadása és mennybemenetele. Jézus működése Lukácsnál területileg így alakul: Jézus Galileában (4,14-9,50) - úton Jeruzsálem felé (9,51-19,44) - Jeruzsálemben (19,45-24,53). A középső részt a teológiai tudomány úti tudósításnak nevezte el. Felmerül a kérdés, milyen teológiai motívum vezette Lukácsot, hogy evangéliumának központi részébe egy hosszú utazás koncepcióját helyezze, és erre a vezérfonalra fűzze fel a
