Diakonia - Evangélikus Szemle, 1990
1990 / 2. szám - Henry Wadsworth Longfellow: Chaucer, Milton (versek)
HENRY WADSWORH LONGFELLOW CHAUCER MILTON Egy parkban ház, vén gazdától lakott; a szoba falán képek mindenütt, vadász, sólyom, kutya s a sebesült szarvas. O az ólommal rácsozott ablakon átzengő pacsirtaszót figyelte, melybe napsugár vegyült; a dalt hallgatta, s mosolyra derült, majd mint egy tudós, írásba fogott. A hajnal költője volt, s kései munkája a Canterbury Mesék tele van dallal; s ahogy olvasom, kakast s pacsirtát hallok zengeni, s ekéjét föld és viráglepte rét illatát érzem minden oldalon. Az öbölből nézem a tengerárt, hogy fut a hullám, hogy emelkedik, süllyed, s a napsugarak mint verik messzenyúló smaragdvonulatát, majd összefogva a ráncos ruhát, hogy duzzad nagyra a kilencedik, s önti el a part homokszemeit, barna színük aranyra váltva át. Míg árad s apad méltóságosan, fennkölt dalod is ily ütemre jár, Brithon Homérja, vak énekese! S hatalmasan dob fel minduntalan egy kilencedik hullámot az ár, hogy egész lelkünk zene töltse be. Hárs Ernő fordítása Henry Wadsworth Longfellow (1807-1882) Poe mellett a legeurópaibb amerikai költő. Kortársai a legnagyobbak között tartották számon, s több évtizedes oktatói tevékenysége rendkívüli hatással volt nemzete műveltségére. Bár a modern irodalmi ízlés már kevésbé kedvezően ítéli meg az élet nyersebb tényei elől menekülő, túlságosan is jólnevelt, viktoriánus szemléletét, nem kétséges, hogy munkássága elidegeníthetetlen részét alkotja a világirodalomnak. Elég, ha csak a Krisztus-sorozat drámáira, köztük Az aranylegendára és olyan epikai művekre utalunk, mint a Hiawatha vagy az Evangeline. A maguk idejében hallatlanul népszerű, s az iskoláskönyvek kötelező olvasmányaivá tett lírai költeményei közül ma a szonetteket becsüljük a legtöbbre. Akár portrékat rajzolnak, akár szerzőjük érzelemvilágáról vallanak, bennük fedezhető fel a legkevesebb oktatói célzat vagy hatásvadászó modorosság. Hárs Ernő
