Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 1. szám - Körkérdés. Misszió itt és most? (Berecz Péter)
KÖRKÉRDÉS Misszió itt és most? Abból kiindulva, hogy „hirdesd az igét alkalmas és alkalmatlan időben” — a misszió nem lehet egyetlen korban sem kampányfeladat, másrészt minden korban és mindenütt sürgős és fontos feladat. Ezt előrebocsátva, most inkább arra válaszolok, melyek azok a tényezők, amelyek módosítják, pontosítják, aláhúzzák: miért van szükség hazánkban most („a mostani mostban”) különösen a misszióra. Sokan azt mondanák, mert most hagyják, engedik, de szerintem ez nem jó válasz. Én azt mondanám: sokkal több a csüggedt, kiábrándult, közönyös, vagy éppen mohón kereső ember, mint valaha életünkben legalábbis az én életemben, 1946 óta). Kik ezek az emberek? — a kommunisták — most az igazi kommunistákra gondolok, akiket nem az érvényesülés vágya, hanem a meggyőződés vezetett a munkásmozgalomhoz. Lehet, hogy most a kommunista ideológia gyökeres átértékelése után a mozgalom megtisztul, megszilárdul és hosszabb távon ebből számukra (és számunkra is, akik velük együtt élünk a hazában) sok jó származik, de pillanatnyilag az egyes ember nem ezt érzékeli, hanem eszméinek romba dőlését, mindennek megkérdőjelezését, amiben hitt, ami fontos volt számára, az érzelmileg átélt sikerek utólagos elvitatását. — van egy másik réteg, ne nevezzük őket tudatos karrieristáknak, inkább úgy fogalmaznék, hogy a „földi boldogságot” keresők, — a folyamatos kór, lassú gyarapodás, a kicsikét mindig jobb életszínvonal, életkörülmények reményében a hivatalos ideológiát elfogadók tömegei. Nekik is, de bevallom, még nekem is nagy megrázkódtatást jelentett, hogy bizonyos elvek és elvárások hamisnak bizonyultak (konkrétan három olyan tényezőt látok, amelyet még a világnézetileg másként gondolkodók is jónak és megőrizendőnek tartottak az eddigi szocialista berendezkedésben: a) az életszínvonal tartós, válságoktól nem zavart növekedése, b) ne legyen munkanélküliség és létbizonytalanság, c) az életszínvonal kismértékű polarizációja, vagyis a gazdag és szegény között viszonylag nem nagy különbségek). — végül a harmadik, szintén nagy réteg, a fiatalok, akik semmről se tehetnek, esetleg semmit nem is értenek az egészből, csak egyszerűen szeretnének emberi életet élni, hinni, bízni valamiben, amiben érdemes. A szociológusok úgy fogalmaznak, hogy emberek tömegei értékvákuumba jutottak. A négy jelen lévő értékrend közül három: a forradalmi-kommunisztikus, a kapitalista — puritán — felhalmozódó és az életélvező nem tud választ adni a kor kihívásaira. Egyedül a keresztény értékrend, ami önmagában konzekvens, és amitől a válasz érkezhet. De vajon az eddig meglehetősen belterjes — érthetően csigaházba húzódott — kereszténység, benne mi, keresztények, illetve az egyház a hagyományos berendezkedésével képes lesz-e erre? Mindezekre az igény és a haj
