Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 1. szám - Rókusfalvy Pál: Tűnődés emberré fejlődésünkről
51 RÓKUSFALVY PÁL: EMBERRÉ FEJLŐDÉSÜNKRŐL Az emberben a tevékenységeknek egyetlen alanya van, és ez a testtel egyetlen állománnyá egyesült lélek. Ezzel az embert, viselkedéseit és cselekvéseit legjobban magyarázhatjuk. Ha a testet, lelket egymástól külön működő és önálló ágenseknek tekintjük, zavarba jövünk: ki az alanya pl. az érzékelésnek, akarásnak stb.” Később ezt mondta: „Mégis feltevésszerűen kell szólni a »lélek«-ről, mint: — a tudatos és nem tudatos kitérjedéstelen folyamatok végső hordozójáról (mely természetesen a testtel egyetlen szubsztanciát alkot); — a belső élettények jellegzetes közös sajátosságáról; — valamint a belső élettények összességéről.” Tehát a fejlődés biológiai fogalmát vesszük alapul s az „élő” fogalmát egyenes vonalban folytatva jutunk el a „lelki” fogalmához. Egyébként az ellenkező oldalról az intenzív testi fejlesztés, a sportolás felől indulva, hasonló gondolatokra jutott — s mára erről is teljesen megfeledkeztünk — Piérre de Coubertin báró, az újkori olimpiai játékok megalapítója: „nem fogadjuk el, hogy az ember testét külön lehet formálni és azután felkínálni neki a lélekkel való házasságot: ez rossz házasság, amelyben nincsen válás és a legártalmasabb zavarok létrejöttét kockáztatjuk. A lelket és a testet mindig együtt kell megismerni és együtt kell nevelni. Ezért jutottunk arra a megoldásra, hogy egyáltalán nem lehetséges teljes értékű testnevelés a pszichológia segítsége nélkül.” Tudásunk mai színvonalán ezt úgy érzékeltethetjük, hogy miként az ideg- rendszert fejlődéstanilag legújabb képződménye, a nagyagykéreg szabályozza, úgy -az ember egészét is az évmilliós filogenezis, a fajfejlődés legújabb képződménye, a „lelke” irányítja. Ebben a gondolatkeretben most már kézenfekvő, hogy a biológiainak és a pszichológiainak közösek a fejlődési alaptörvényei: az érés és a tapasztalat- szerzés, a tagolódás és az egységesülés. A fejlődés menetében a globális működések megelőzik a tagolókat (a differenciáló működéseket), s bár az egyes elkülöníthető pszichológiai funkciók, képességek fejlődési menete külön törvényeknek engedelmeskedik, de úgy, hogy ezek elősegítik az egységesülést (integrálódást egy arányosan fejlődő személyiségben) vagy bomlasztó hatással vannak rá. „A túlzott tagolódás — írja Várkonyi professzor már 1934-ben — a személyiség széteséséhez vezethet.” Ez utóbbi egyébként a természet vaslogikájával érvényesülő alapja annak, hogy egészséges felnőtté, teljes emberré válásunkhoz miért van szükség kiegyensúlyozott, derűs, igazi gyermekkorra, s hogy a gyermekzsenik vagy tehetséges gyermeksportolók egyoldalú fejlesztése miért okoz szükségképpen személyiségtorzulást. 3 A fejlődés tehát emberi lényegünk kibontakozása, kibontakoztatása. Ez valóban megnyugtató s alap az optimizmusra, mindenki számára. Az átöröklés hatóerőit is figyelembe véve, a fejlődésnek és nevelésnek „a végső értelmét az a gondolat adja meg” — s ismét Várkonyi Hildebrand Dezsőt idézem, aki szerint a teljes értékű fejlődést el lehet érni „éppúgy, mint a búzaszem kalászos szárrá fejlődve, befejezte kifejlődésének menetét és készlétűvé [.. . ] vált Aristoteles bölcseleté szerint”. De befejezi-e mindenki kifejlődésének menetét? Itt kaptam magyarázatot a felnőttekkel kapcsolatban engem zavaró tapasztalatomra: korunkban az életviszonyaink olyan mesterségesen bonyo
