Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 2. szám - Kulturális figyelő
92 Kulturális figyelő Szerkesztői ifj. Fabiny Tibor egyetemi docens és Ittzés János kőszegi lelkész. A szerkesztő- bizottság tagjai: Bottá István ny. lelkész, Dóka Zoltán hévfzgyörki, Ittzés Gábor győri, id. Ma- gassy Sándor bakonyszombathelyi lelkész. Felelős kiadó: id. Kendeh György ny. lelkész. A szerkesztőség és kiadóhivatal a budapest-kelenföldi gyülekezet helyiségében működik. Áttekintésül lapozzunk bele a megjelent számokba. Egy-egy meditáció Ordass Lajosnak Út- ravaló az év minden napjára c. könyvéből és 1956. november 2-án elhangzott rádiószózata. IQ. Fabiny Tibor olvasónaplója Ordass Önéletrajzi írásairól. Karner Károly soproni gyülekezeti előadása a Hegyi beszéddel kapcsolatban. Dóka Zoltán teológiai kritikai elemzése egyházunk utolsó négy évtizedéről, az 1984 nyarán írt Nyílt levele, s válasza az egyházkerületi elnökség ez év áprilisában kelt, róla szóló Nyilatkozatára. Boleratzky Lóránd ny. ügyvéd írásai a jelenlegi vallásügyi rendezésről és a zsinatra való felkészülésről. Kendeh György válasza az 1950 májusi internálásával és a későbbi újabb eltávolításával kapcsolatban hozzáintézett kérdésre. Bottá István búcsúbeszéde Schulek Tiborról. Scholz László verse Ordassról. Magassy és Ittzés Gábor megnyilatkozása az egyházi helyzetről. Utóbbi Vajta Vilmos németnyelvű könyvének recenzióját adja a „diakóniai teológiáról” és teológiai tanulmányt közöl az egyház küldetéséről. Olvasható a lapban az Ordass Lajos Baráti Kör alapszabálya is. Nemrégiben az új Keresztyén Igazság egyik neves szerkesztőségi tagja azt mondta nekem: a Diakonia ellenzéki folyóirat volt. Vállalom. Ez azonban nem könnyű küzdelmekbe került; nem sikerült volna megvalósítanom a szerkesztőbizottság nagyobb részének, elsősorban az ún. világiaknak igen erős támogatása nélkül. Sikerült elérni, hogy a lapban Káldy Zoltán püspök saját írásain kívül más cikkek nem képviselték a „diakóniai teológiát” (egy, az LVSZ 1984. évi budapesti nagygyűlését előkészítő, külföldön is megjelent informatív, rövidebb cikk kivételével, amely az ő akaratából került a folyóiratba). Helyette sikerült kinyitni az ötvenes évek óta zárt ablakot a külföldi korszerű teológia felé. A Kortárs teológusok c. sorozatunk és más teológiai tanulmányaink olyan teológiai pluralizmust képviseltek, amelynek minden ágát jó lelkiismerettel és tudományos becsülettel tanulhatja a ma embere bibliai, hitbeli és keresztény gondolkodási tájékozódásul. Szerzőik között közel tíz neves külföldi professzor szerepelt, akik kézirataikat folyóiratunknak készítették. A zürichiek közül H. H. Schmid szinte belső munkatársunk lett öt tanulmányával, ill. előadásával. A lap szerkesztőbizottságának egyházi elnöke és egy-két lelkészi tagja ismételten kifogásolta a hazai „hivatalos” teológiától eltérő tájékozódásomat, de Káldy püspök tisztában volt azzal, hogyha akadályozza szerkesztői tervemet, egész egyházi pályafutásom következetes magatartásának folytatásaként azonnal lemondok a szerkesztői tisztről. Nem kevesebb küzdelembe került a nyitás a katolikus egyház legjobb erői felé, akik a II. Vatikáni zsinat szellemében dolgoznak. Az államhatalom és a szerkesztőbizottság elnöke nem óhajtotta a két egyház közeledését teológiai, szellemi téren, csak a társadalmi együttműködést tartotta kívánatosnak közöttünk. Ennek megfelelően a mi folyóiratunkon kívül a hazai protestáns sajtó nem adott teret katolikus szerzőknek. Úttörésnek számított, hogy kérésemre igen jelentős hazai katolikus professzorok járultak hozzá folyóiratunk mondanivalójához, többek között Szennay András pannonhalmi főapát, Nyíri Tamás budapesti teológiai tanár, Jeleníts István, a piarista rend tartományfőnöke és más neves katolikus teológusok. A korszerű katolikus teológia megszólalása oldalainkon számunkra sok újat és hozzánk közelállót nyújtott, mely segített felülemelkedni az egyházunkban egyedül hivatalos irány számos szűklátókörű beideg- ződöttségén. Még egy harmadik vonást említek - másokat is sorolhatnék még -, mely lapunkat az árral szemben jellemezte. Egyházunk súlyos kárára igazságtalanul félreállított értékeknek adtunk helyet, akik itt szólalhattak meg újra: Karner Károly professzor, Schulek Tibor, Kutas Kálmán, Böjtös Sándor kényszerűleg nyugalmazott lelkészek. Ferdinánd István, szintén méltánytalanul félretett teológiai tanár közreműködésére felesége ápolása miatt csak e számunkban kerülhetett sor. Dóka Zoltán lelkészt az egyháztörténeti tettnek számító, meghurcoltatást kiváltó, említett Nyílt levele után és az egyházi megújulásért folytatott további küzdelmei közepette is igen fontos munkatársunknak tarthattuk. A Diakonia az új állami és egyházi helyzetben rendületlenül folytatja programját, vállalva a mából következő új feladatokat. Fő feladatának azonban továbbra is az építő programok telje