Diakonia - Evangélikus Szemle, 1989
1989 / 2. szám - Kabdebó Lóránt: Weöres Sándor és irodalmunk múltja
KABDEBÓ LÓRÁNT Weöres Sándor és irodalmunk múltja Weöres Sándorral nemcsak egy nagy költő távozott sorunkból, de a magyar lírát meghatározó néhány korszakos egyéniség egyike. Olyan költő, akinek jelenlététől más lesz a vers, másképp kell írni és olvasni, alkotni és magyarázni. Még élete utolsó, betegségektől gyötört éveiben is fel-felmerülve az ismeretlen világokból, híradással tudott lenni. Mint mindig is: szóval, képpel, ritmussal megjelenítette, megfoghatóvá tette az elképzelhetetlent, vezetni tudott a követhetetlenség útjain. Benne él költészetében a század minden pokla, de úgy, hogy egybeérzékeli azt az emberiét minden poklával, előre és hátra a történelemben. A mítosz számára azt jelentette, hogy ne csak a napi sérelmekről tudjon beszámolni, de éreztesse általa emberlétünk szörnyűségét. És természetesen ezt ellensúlyozandó, nagyszerűségét is. Ha számára a történelem „újságját” szemezve csak az marad, hogy visszavegye az „ódák, zsoltárok, himnuszok” fenséges ünnepi diadalát - ugyanakkor az ember szenvedését átélve megtalálja a létezés logikáját: az Erato és az Amor Sanctus másoknál minduntalan szertehulló összetartozását, lényegi egységét. Érzékeltetni a létezést - és átélni a kozmikus bukolikát: úgy, ahogy az emberiség legnagyobb szellemei megkísérelték. Az értelmetlen világból átérzett az értelmes létezésbe. Költészetében a sosemvolt-sosemlesz aranykor igazi értelme világosodott meg, A mindig meglévő beiső aranykor lírai sejtelme. Amit költők, vallások „óhajtva sejtenek”, az vált testté ebben a játékos, könnyed, varázslatos költői világban. Meg tudja találni azt a kézfogást, amely kiemeli a haladó világból, és részévé tudja tenni a halhatatlanságnak. Anyagban, a vers poétikai viszonylataiban tudott csak vallani mindenről, ami kívül volt ezen az anyagon. Sohasem programot fogalmazott, verse mégis a szépen élés példáját adhatja. Vegyük csak a gyermekeknek kiadott versek sorát. Sohasem gyermekeknek írt, de amit verssé alakított, annak jó része képes a gyermeki érzékelés számára beszélni a létezésről, magatartásformákról, érzelmekről. Úgy érzékelt, hogy bármelyik gyermek is rá tud hangolódni. Társukká válik a verssel. O, aki reszketett minden erőszaktól, versének hatásában is elkerüli az erőszakos ráhatás akaratát. Mondja magának, mondja másnak. A másik átveszi a dal t, a harmadik folytatja. Jókedvében, vagy éppen félelmében. Mert a világot érteni szeretné, mert a világban védve szeretne élni. Csakhogy ez a korszakot nyitó és meghatározó nagyság egyben összefoglaló is. Nem a közvetlen előzményeké, de az irodalmi múlt egészének átérzője. És ha kell: felfedezője. A Három veréb hat szemmel egyfajta sajátos új magyar irodalomtörténet is. Ennek egy kis szeletkéjére szeretném a figyelmet ezúttal ráirányítani. A történetiség
