Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Kulturális figyelő
94 KULTURÁLIS FIGYELŐ papjai gondosan feljegyezték és megőrizték. 1722-ből Apostol András vezetett feljegyzéseket, majd 1798-tól ránk maradtak a canonica visitatiós jegyzőkönyvek. Ennek nyomán dolgozott Blat- niczky Jenő A cinkotai templom meg a papiak terebélyes lombú akácfák alatt áll, melyről a néphagyomány úgy tudja, hogy Tessedik Sámuel akácfái ezek. Ezek a fák tanúi voltak egy történelmi eseménynek. A szabadságharc idején, az isaszegi győztes csata után a magyar seregek főhadiszállása a cinkotai evangélikus papiak volt. Ennek udvarán, a Tessedik-akácfák alatt olvasta fel 1849. április 7-én Aulich Lajos a haditanács üzenetét, Kossuth Gödöllői kiáltványát. Cinkotáról indultak 1849. április 24-én Pest visszafoglalására a magyar seregek. Az ősi kontinuitást őrző templomban hagyományokat őrző gyülekezet élt. Ennek életéből mondott el szokásokat a Corvin Hírnök 1986. évi füzetében Blatniczky Jenő Szabad döntésekre nevelő események a régi cinko- taiak életében címen. A régi cinkotaiak a lelkészeket és a kántortanítókat érdekes módon választották. Mindenkinek volt szavazati joga, aki az iskola és az egyházközség fenntartásához anyagilag hozzájárult. A tisztségviselők megválasztása előtt gyűlést hívtak össze, amelyen a javadalmakat megajánlották és a kötelezettségeket előírták. A lelkész sorsa össze volt kötve a falu sorsával, ezért a pap meg a kántor „együtt sírt és együtt nevetett” a gyülekezettel. A javadalmak között ősi szokásokat találunk. A kántori javadalomhoz tartozott az ostyasütés joga. Az ostyasütő vasakat a cinkotai iskolamúzeum őrzi, a szokás emlékét viszont ez az írás örökíti meg. „Már novembertől kezdődően a kántori lakás szabad tűzhelyén a család tagjai és önként vállalkozó nagyobb iskolás lányok százával sütötték az édes tésztából készült sima és gömbölyített ostyákat, melyeket szépen tálakra rakva és tiszta fehér kendőbe kötve a karácsonyi ünnepek előtt minden családhoz eljuttattak a kántor ajándékaként. Ezért viszont cserébe a hívek is megajándékozták kántorukat kolbásszal, szalonnával, sonkával, mákkal, dióval, liszttel és mindenféle más jóval, amivel könnyítettek a család karácsonyi gondjain.” A lelkészi „hivány”-ok régi életünk számos érdekességét őrizték meg. Blatniczky Jenő írásában adatokat találunk a „kakasjavadalomról”, az úrnapi tojásgyűjtésről. Ez a sok szeretettel fogalmazott írás figyelmeztet arra, hogy gyülekezeteink elmúló életének régi hagyományai után érdemes nyomoznunk, hiszen elfelejtett értékeink ezek is. Szigeti Jenő
