Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 89 a profán funkciókkal. Az olvasót azzal szembesíti, hogy az archaikus társadalmak embere a transzcendenssel való kapcsolatot nem feltételezte, hanem a mindennapokban is megélte, ünnepelte, gyakorolta, ápolta. Tájékozódási technikákat alakított ki, hogy a teremtő erők közelében maradhasson. Rítusai segítségével a profán térből kiszakított egy darabot, ahol megismételte a teremtés ősi tettét, minden emberi alkotás archetípusát. Ott mindig rátalált a világ tengelyére, legyen az világoszlop, egy hegy, templom vagy lakóhely. Volt egy „nyílása” felfelé a térben is megélhető kapcsolat jeleként. Újra és újra átélte ezekben a rítusokban az „eredet idejét”, hogy az istenek kortársa maradhasson. Egzisztenciális síkon ez egyet jelentett az élet kronológiától független legnagyobb esélyű újrakezdésével. Mítoszokban, szent történetekben mesélte el minden ténykedése példaszerű előzményét. Ebben a szimbolikus gondolkodásban a kozmosz minden darabkája léte fontos jellemzőjének, a szentség közelségének jele lehetett. Tér, idő, természet, élet megannyi profán eleme az egykor élő tartalmakat szimbólumaikba sűrítve hagyományozta a máig. Csakhogy az idők során az ember egyre inkább önmaga és története urává akart lenni, alkotó szabadságának korlátáit tapasztalta az istenek utánzásában. Szégyellte kézenfogottságát, a szentségtől való függőségét. Előbb lélektelen konvenciókká váltak bizonyos rítusai, másokkal tán öntudatosan szembeszegült. Mára már elfogadja világa viszonylagosságát, élményei szubjektivitását. „A szakrális áll közte és szabadsága között” — mondja Eliade, és elismeri, hogy „egzisztenciális választása nincs híján a nagyságának.” Vagyis a vallásos-vallástalan szembeállításban ő sem kíván erkölcsbíróként ítélkezni, de az ősi örökséget elfelejteni vagy meghazudtolni kívánó modern embert félti a profánban való teljes elmerülés szellemi poklától. Nem lehet egykönnyen túlkerülni a könyv keltette szellemi izgalmon azzal, hogy az egy vallástörténész magánvéleménye a vallás lényegéről. A vallástalan lemondhat-e egyéni élményei egyetemes tartalmainak átéléséről? A vallásosnak biztosíték-e rítusainak intézményesülése a szekularizáció térhódítása ellen? Ügy gondolom, vallással vagy vallástalanul a lét korlátlan igenlésén múlik az Ember „jólléte”, üdvössége. Ez az az ősi örökség, amire Eliade könyve emlékeztet. Muntag Ildikó
