Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Fabiny Tamás: Nyolc év mérlege. A gyenesi ifjúsági konferenciákról
FABINY TAMÁS: AZ IFJÚSÁGI KONFERENCIÁKRÓL 71 (Ének, zene) Konferenciákon mindig óriási szerepe van a közös éneklésnek. Legtöbb fiatal legkedveltebb hangszere mindmáig a gitár — az énekek jó része is ennek megfelelő. A kezdetben forradalminak számító gitáros énekektől azonban mára az érdeklődés mintha ismét inkább a régi dallamok felé fordulna. Kétségtelen, hogy a modern énekek dallamának és szövegének igényessége ugyancsak változó: értékes spirituálétól a tiszavirágéletű slágerig széles a skála. Talán e megfáradással is összefügg, hogy főleg az utóbbi egy-két évben sok fiatal ismét felfedezte a gregorián dallamok, a kánonok, a népdalok szépségét. („A jövő egyháza”?!) Az ifjúság a jövő egyháza — halljuk sokszor ezt a szólammá merevedett mondatot. Pedig ebben a formájában ez aligha helytálló: az ifjúság ugyanis már a jelen egyháza is kell hogy legyen! A konferenciákon sok minden történt annak érdekében, hogy felnőjön egy olyan nemzedék, amely sajátjának tekinti az,egyházat, s már ma keres feladatokat. A gyenesi konferenciák ezért mindig tükröt is állítanak az egyház elé: megmutatja, hogy mi foglalkoztatja valójában a fiatalokat. Fontos, hogy a természetszerűleg feltörő kérdésekre mindig nyílt, őszinte választ kapjanak. Ez a légkör aztán alulról felfelé talán majd áthatja a többi egyházi fórumot is. Ismét két példa erre a nyitottságra. Néhány éve becsületesen próbáltunk válaszolni fiataloknak Erdéllyel kapcsolatos kérdésére — amelynek egyházi vonatkozásai is voltak —, vagy arra az érdeklődésére: lesz-e valaha ismét evangélikus gimnázium? Ezek a kérdések szinte még tabunak számítottak akkor — ma pedig már széles körben foglalkoztatják a társadalom és az egyház közvéleményét. A másik az evangelizáció kérdése. Amikor 1980-ban ismét megkezdődtek a gyenesi konferenciák, határozott célként jelöltük meg az igehirdetések evangélizáló jellegét. Természetesen nemcsak Gyenesdiásnak, de talán annak is köszönhető, hogy ma ismét szélesebb körben tartanak evangélizációkat. Ha fiatalok kérdései, új szempontjai ilyen felhajtó erőként jelentkeznek, akkor joggal mondhatjuk, hogy az ifjúság nemcsak a jövő egyháza, de már a jelené is. (Problémák) Nehézségeink is vannak. Bár a jelentkezők száma állandóan nő, bizonyos országrészekből, gyülekezetekből nem érkeznek résztvevők. A helyhiány miatt való visszautasítás is nagyon problematikus: nem okoz-e törést egy fiatal lelkesedésében egy ilyen negatív válasz? Eddig a felső korhatár is 18 év volt: az egyetemista korú és a fiatal dolgozó rétegeket konferenciákon nem érhettük el. Hasonlóképpen komoly kihívást jelent a munkásfiatalok megszólítása és általában a jellegzetesen nagyvárosi ifjúsági jelenségek kezelése. Az utógondozás sem mindig megoldott: jó lenne, ha szorosabban együtt tudnánk működni a helyi lelkészekkel. (Néha azzal az aligha reális igénnyel is találkoznak a szervezők, hogy egy hét alatt ők faragjanak embert a már mélységeket megjárt, gyakran a züllés útjára került fiatalokból. Biztató jelenségeknek lehettünk ugyan tanúi, dé egyetlen hét nem pótolja a folyamatos lelki gondozást.) Meg kell még említeni, hogy a teológiai hallgatók létszámának az utóbbi években mutatkozó jelentős növekedése összefügghet a gyenesi konferenciák hatásával is. Jó lenne, ha a Teológián nem érné törés ezeknek a fiataloknak lelki és szellemi fejlődését. Hiszen ez is az utógondozás területére tartozik! (Tervek) A közelmúltban döntés született arról, hogy 1988 nyarán már 18 év fölöttiek számára is rendezünk konferenciákat, ezúttal nem Gyenes- diáson, hanem Balatonszárszón. Tervek készülnek regionális, pl. egyházmegyei szintű találkozókra, konferenciákra is. Jó példát mutat ebből a szem
