Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Rédey Pál: Alsószeliben jártam
64 RÉDEY PÁL: ALSÓSZELIBEN JÁRTAM esetben az ittmaradt és amnesztiában részesült németek nyakára. A telepesek vallomása szerint szervezetlen, hevenyészett volt elhelyezésük, s ennek beláthatatlan következményeit kellett hosszú időn keresztül szenvedniük. A vagonok, szerelvények egymás után érkeztek, s vándoroltak egyik helyről a másikra. így történt, hogy Alsószeli 221 családjával „telehintették” szinte az egész országot. „Mint oldott kéve” széthullt a 220 család. Még a rokonok sem kerültek legtöbb esetben egy községbe. Idegen etnikum, környezet, vallás „fogadta” őket. Leghamarabb hitük került válságba, s a telepítéskor adódó fájdalmas hibát a mai napig sem tudták kiheverni. Felső- és Alsószeli evangélikusai között lényegbevágó a különbség. Míg az előző gyülekezet vallásához, egyházához, templomához rendkívüli módon ragaszkodik mind a mai napig, addig az utóbbi inkább ún. nagyünnepi kereszténnyé vált. Alsószeli falu krónikája így ír a változásról: „Községünk lakossága az 1947-ben végrehajtott lakosságcsere következtében vegyes lett. 65%-a magyar és 35%-a áttelepült szlovák. (.. .) Nagyobb részük ágostai hitvallású evangélikus, kisebb részük római katolikus. Kis számban vannak a szlovákok között hívők, baptisták is.” Ha a százalékos meghatározást hitelesnek vesszük, akkor 926 személy települt a községbe, szemben a kb. 700 kitelepülővel. (Nyilván nemcsak magyarországi szlovákokról van szó a megadott számban, mert hiszen időközben „belső” telepítés is történt.) Többségük azonban egy vidékről, a túlnyomó többségében evangélikus Tótkomlósról és környékéről jött. S ha nincs is pontos adat arról, hogy hány ember települt a községbe Magyarországról, annyi eligazítást mégis kapunk, hogy „az áttelepült szlovák ajkú lakosok kivétel nélkül mind ágostai hitvallású evangélikusok”. 1947-től ezek szerint az egységes és kizárólag magyar evangélikus egyházközség kétnemzetiségűvé vált — kétnyelvű istentiszteletet, egyházi szertartást igényelt. Az új helyzet nyilvánvalóan súlyos problémákat idézett elő a szlovákiai egyházvezetésben. Alsószelit nem tekinthetjük egyedülálló esetnek, ahol a szlovák egyházvezetésnek „kétnyelvű” lelkészről kellett volna gondoskodnia. A nehézséget az is tetézte, hogy több helyről, mint pl. Alsószeliről is kitelepítették a magyar lelkészt. A szlovák egyház nem rendelkezett kellő számú, két nyelvet beszélő lelkésszel. így a magyarság elvesztette legtöbb helyen anyanyelvi istentiszteletét. Alsószelin pl. 1958-tól Darina Bancikova lelkésznő végezte a szolgálatot, majd Karol Kocsinszky. (Nincs tudomásom arról, hogy mennyire tudtak magyarul.) A kétnyelvű lelkészek hiánya számos vélt és valóságos nehézséget támasztott a 385 ezer lelket számláló szlovákiai evangélikus egyházban. Jogos és jogtalan igények ki nem elégítése a magyar nemzetiség hátrányát fedte fel, s a keletkező szakadék mélyéről a nemzetiségi fájdalom jaja hangzott. Mindenesetre ez az anyanyelvi probléma lehet az „elhidegülésnek”, az egyháztól való elfordulásnak egyik oka. A krónika erről a 60-as évekre vonatkozóan így szól: „a felekezet szertartásait rendszeresen tartja a vasárnap délelőtti órákban, 9 órakor a szlovák, 11 órakor a magyar hívők számára. Az evangélikus hívők nagyon kis számban látogatják az istentiszteleteket. (...) A katolikus hívők nagyobb számban járnak a szertartásokra, mint az evangélikusok”, pedig plébánosuk sincs. Regitko Mátyásnak, aki 1965-ben kezdte Alsószeliben szolgálatát, a krónikával egybevág véleménye. Az anyanyelvi kérdést mellőzi, hiszen három nyelven beszél anyanyelvi szinten, inkább húszéves papi tapasztalatáról
