Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Képes Géza: Visszhang a XX. század szirtjeiről. Az első kudarc (versek)
KÉPES GÉZA Visszhang a XX. század szírijeiről Csokonainak Ez a lombzúgás nem szűnik soha! Ne is szűnjék: álmokat súg, míg alszol, ha meg ébren vagy: gondolatokat — Nézem Tihanyt a szép szántódi partról. A kislányom friss fehér kenyeret majszol, feleségem fekteti a kicsinykét — Vitéz, ki már száznyolcvan éve alszol, tekintetem hozzád röpül ma innét: Ez a part, Múzsák csendes otthona, csitítva hajlott égő kínjaidra. Elhallgatott már Tihany szirtfoka, de benned visszhangzott még: „Lilla! Lilla!...” Leszáll a nap. Asszony, gyermek lefekszik, az est hamvasra érik mint a szilva. Csobog a víz s te mellettem lebegsz itt és ajkad is mintha mosolyra nyílna: „Kemény magyar szépségek papja vagy” — ezt mondja sápadt ajkad, értem én. „Te nem vergődsz — látom, nem vagy magad, hozzád szegődött a kedv és remény. El ne felejtsd, hogy egy hazád van itt csak és egyetlen szülőanyád, a nép — Az ebfalkát ne bánd — bárhogy vonítnak, nem tartják fel az idő kerekét. Hallgasd, a hullámok mit vallanak s figyeld: hogy száll a fény a tó fölött. Gyötrelmek és szennyek szétmállanak. Meghalnak. A nyugodt szépség örök.”
