Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 1. szám - Trajtler Gábor: Szokolay kantátáitól az Ecce homóig
TRAJTLER GÁBOR Szokolay kantátáitól az Ecce homóig Nincs még egy olyan zenei műfaj, melynek létrejötte úgy megmozgatná a közvéleményt, mint az operáé. Más zeneművek csendben születnek, bemutatják őket, a bemutatón tapsolnak vagy fütyölnek, napvilágot látnak a kritikák is, azután az előadók, karmesterek tetszésére van bízva, hogy a művek tovább élnek-e vagy sem. Ha az utókor rájuk talál, esetleg klasszikusokká lesznek, ha nem, úgy kottatárak mélyén süllyednek feledésbe. Nem így az operákkal. Megszületésükről már előre hírt kap a nagyközönség, a bemutatót sajtó készíti elő, és vannak, akik „tudják”, mi lesz az opera sorsa: egy-két előadás után le kell venni a műsorról, mert botrányosan rossz, vagy repertoáron marad az operaszínpadokon. Az ősbemutatót forró hangulatú viták követik, mindenkinek van véleménye. A kritikákból is megtudunk egyet és mást, főleg a kritikus beteljesületlen elvárásait az operával szemben. A nagyközönség körében is megindul a vita: az operáért vagy ellene. Szenvedélyesen és érvek mögé rejtett indulatokkal. Ezeket az indulatokat a szerző vagy a mű témája iránti érzelmek fűtik. Így történt ez Szokolay Sándor Ecce /lombjával is. Jóval előbb tudtunk arról, hogy komponálása a mester szinte minden idejét leköti. Tudtuk, hogy Jézus-opera készül, s ezért egyesek máris aktuálisnak, mások időszerűtlennek ítélték. Többen kapcsolták az operát az új, divatos Jézus-művekhez, mint amilyen a Jézus Krisztus szupersztár vagy a Próba című balett, amelyek kihívásaik ellenére sikeresek mind Keleten, mind Nyugaton. Amikor pedig már folytak az Ecce homo operai próbái, voltak, akik a háttérben kárörvendve készültek a látványos bukásra. A bemutató után megszólaltak a kritikusok. Értelmezték a művet, Szokolay személyét, a közönséget, esetenként nem éppen elfogulatlan ítéletet alkotva a zenéről, szövegről és a közönség tetszésnyilvánításáról. Volt, aki a szöveg érthetetlenségét kritizálta, mintha a koloratúrszopránok mindig, minden operában érthetők volnának; volt, aki az opera háromszor egyórás felvonásait hosszallotta, mintha Wagner nem jóval hosszabb operákat is írt volna; megint mások a szerző stílusával nem tudtak egyetérteni, nem először a zenetörténetben. Az opera azonban nem a kritikusoknak, hanem a zeneszerető és -értő közönségnek íródik. Én ezek számára az Ecce homo élvezhető, ha minden részletszépsége nem is ragadható meg egyetlen meghallgatásra, de ez így van más, több szálon futó operacselekmény esetében is. A melizmák hajlékony füzéreiben áradó modern muzsika, a dráma nagy feszültségű jelenetei élménnyé teszik az opera hallását-látását, amihez hozzájárul Mikó András