Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 2. szám - Kulturális figyelő
84 KULTURÁLIS FIGYELŐ XVIII. századi, másrészt XX. századi nyelvtudományi problémákra is (544— 679. 1.). Méltatlan dolog lenne, ha megelégednénk — e kényszerűen szűkre szabott ismertetés keretében — Balázs János munkája tartalmának leltárszerű felsorolásával. Ki kell emelnünk a Hermész nyomában járó Balázs János problémaérzékét, a problémáknak nagy tapasztalatú tudósra valló megoldását s nem utolsósorban az óriási nemzetközi szakirodalomban való jártasságát. A pontos bibliográfiai adatok sokaságával is segíti a szerző az olvasó további tájékozódását. A szakember elismeréssel fedezi fel a kötetben Balázs János kutatásainak eredményeit, de a művelt nagyközönség is haszonnal forgathatja e kitűnő nyelvtudósunknak, modern humanistánknak világos, jó magyar stílusban megírt művét. Vértes O. András Keresztury Dezső: „Csak hangköre más” Arany János 1857—1882 Budapest 1987. Szépirodalmi Könyvkiadó Kevés nagyobb vállalkozás lehetséges a magyar irodalomtörténet-írásban, mint Arany Jánosról összefoglaló pályaképet írni. Keresztury Dezső most közreadott kötete egy ilyen teljes pályakép második része; az első kötet 1967-ben jelent meg. A tudós szerzőt egy életen át kísérte el ez a téma, a könyv bevezetőjében szerényen mégis azt mondja, írása „nem lehet több becsületes kísérletnél”. Tegyük hozzá: a kísérlet sikeres, és a siker talán éppen a feldolgozás „kísérleti” voltának köszönhető. Mert Keresztury Dezső a teljes irodalomtörténeti apparátus birtokában is megmarad érdeklődő olvasónak, aki nem akarja egyszer s mindenkorra kijelölni Arany helyét a magyar irodalom fejlődéstörténetében —, „csupán” kérdéseket tesz föl, és néhány fontos problémát új megvilágításba helyez egy gazdag, informatív ösz- szefoglalás keretében. Milyen Arany-kép bontakozik ki a monográfia lapjain? Keresztury, szakítva az idealizáló szemlélet hamis kegyeletével, egy legnagyobb törekvéseiben kudarcot vallott, egyre inkább elmagá- nyosodó költőt állít elénk, akinek csendes emberi és művészi tragédiájában egyaránt szerepet játszottak alkati tényezők, saját mulasztásai (amelyekért örökös önvád kínozta) s a korszak sivársága: az igazi, megértő szellemi közeg hiánya. Arany titka éppen az, hogy kudarca ellenére is az egyik legnagyobb magyar költői életművet teremtette meg. Szerepválságok és illúzióvesztések folyamatában mutatja be Keresztury Arany pályáját. Nehéz indulása után „a nép költője” szeretett volna lenni Arany: Petőfivel szövetségben (bár tőle sokban eltérő módon) egy jórészt paraszti nyelvre és hagyománykincsre épülő magas kultúra megteremtéséről álmodott. A szabadságharc bukása után a megtartó nemzeti poéta szerepét kínálta számára a történelem: a közösség megbízásából alkotó, „mandátumos” költőét, aki összefoglalja és újrafogalmazza a nemzet hagyománykincsét, erkölcsiesztétikai épülésül, mélyebb önismeretre tanítva. A kiegyezés utáni érdekzsibvásárban aztán ez a szerep is ellehetetlenült, s az ünneplések közt egyre jobban elszigetelődő, inkognitóba húzódó Arany szinte belekényszerült az „önelvű” lírikus, a modern alanyi költő szerepébe. A monográfus nem egyszerűen megtorpanások és újrakezdések sorának lát-
