Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 2. szám - Bodrog Miklós: „Macbeth öli az álmot”. Mélységeink üzenete
BODROG MIKLÓS: „MACBETH ÖLI AZ ÁLMOT” 67 álompszichológia „legmagasztosabban” érvelő elmarasztalói. Bevallatlanul félnek álmaiktól, mert azok lényük másik oldalát mutatnák be nekik: a kevésbé dicsőt. (Holott ezzel szembenézve sokkal emberibbé és hitelképesebbé válnának.) Bármi kínos dolog történik velünk álmaink labirintusában, érdemes csöndesen elgondolkoznunk rajta. Máskor azonos nemű, talán ismerős személyben éljük meg saját árnyékszemélyiségünket: rá vetítődik. ki,.amit magunkban nem óhajtunk észrevenni. S ez nemcsak negatívum lehet. Egy főiskolás lánynak a vőlegényével (és persze önmagával) voltak problémái. Csak mellesleg panaszkodott arról, hogy tanulmányilag nem tudja azt az eredményt produkálni, amire pedig talán képes volna. Amikor az analízis folyamán tisztázódott gátlásainak valódi természete, eredete, s ezt legalább alapszinten feldolgozta, újabb álmaiban feltűnt, hogy a körülötte szereplő nőalakok sorra kitűnő tanulók. Az ő „fehér árnyékai”! Mire gyógyásza: „Nem csodálnám, ha lassan maga is kitűnő lenne!” Hónapokon belül az is lett — a pszichikus energiái jó részét lekötve tartó sebző élmények megemésztése révén ugyanis ezek az erők felszabadultak „termelőmunkára”. Rendkívül sokrétű témánkat illetően itt csupán néhány irányfény fellob- bantására vállalkozhatunk. Hogy ezért félreértéseknek kevésbé legyünk kitéve, a hozzáférhető magyar irodalomból Gyökössy: Magunkról magunknak (Bp. 1986.) című könyvének 9. részét, Goldschmidt—Halász művéből: Alvás, álom, álmatlanság (Bp. 1983.) pedig a 67—98. oldalakat ajánlhatjuk elsősorban. Mindenesetre ki kell emelnünk a jungi szemléletnek azt a jellegzetességét, hogy prospektiv, azaz „előretekintő” tendenciát is lát számos álomban. Ez mintha a rendeltetés-megvalósítás optimális tervét vagy annak egykét lényeges vonását vázolná fel a maga módján. Például vigasztalanul sötétnek látszó álmokból is előbújhatnak a remény zsenge hajtásai. Súlyos depresszióban szenvedő ötvenes nő analízise elején azt álmodja: szurokfekete alagútban gyalogol előre, visszanézve egyre kisebbnek látja a bejárat kerek világát, elöl viszont semmi fény, amitől szorongása fokozódik. — Közte és a pszichoterapeuta közt a következő beszélgetés zajlik le: „Volt már ehhez hasonló élménye?” „Sokszor. Hegyes vidéken lakom, hosszú alagutakon megy át a vonat, egy utazás alkalmával többször is. Olyankor egy ideig elöl- hátul vaksötét, és a szokottnál egy kicsit jobban félek.” „Miért csak egy kicsit?” „Hogyhogy miért? Hiszen tudom, hogy az alagútnak kijárata is van.” „S nem gondolja, hogy jelenlegi életalagútjának is meglehet a kijárata?” És a páciensben lassan földereng a belátás ... Ez egyébként ún. szituációálom, amennyiben az álmodó pillanatnyi helyzetét vázolja. Történelmi súlyú álmok is akadnak. Amikor Bölcs Frigyes még korántsem volt Luther támogatója — mint följegyezték —, ezt álmodta: „A Mindenható egy szerzetest küldött hozzám Pál apostol kíséretében. Pál megparancsolta nekem: »Választófejedelem, hagyd, hogy ez a barát felírjon valamit wittenbergi vártemplomomra!«. Nyomban ezután a szerzetes írni kezdett, de oly óriás betűkkel, hogy azt még innen Schweinitzből is el tudtam olvasni. Erre fölriadtam, rémülten és magasra tartott kézzel.” Hívő emberként az álomban olyasféle teremtettségi-természeti adományt láthatunk, mint szervezetünk immunrendszerében. Ez testi, az lelki organizmusunk kiegyensúlyozására hivatott. S ugyan mi akadályozhatná meg a Teremtőt abban, hogy — ha akarja — egészen különös módon is üzenhessen nekünk ezen az ősi hullámhosszon?
