Diakonia - Evangélikus Szemle, 1988
1988 / 2. szám - Rakovszky István: Az író hite. Karinthy Frigyesről
RAKOVSZKY ISTVÁN Az író hite Karinthy Frigyesről Sok írásában és nyilatkozatában panaszkodott Karinthy Frigyes arról, hogy munkásságát félreérti az irodalmi közvélemény: csak a humoristát, a „vicces” szerzőt látják benne, nem pedig a gondolkodó, tépelődő író-filozófust, akinek ő tartotta magát. így írtok ti című könyvéről azt mondta egyszer, hogy inkább teljesen lemondana az írói dicsőségről, mint hogy csak ezeknek az irodalmi karikatúráknak a szerzőjeként, maradjon fönn az olvasók emlékezetében. A paródiákat — igazságtalanul — csak ujjgyakorlatoknak, írói készülődésnek fogta fel, amelyeknek az lett volna a szerepe, hogy a pályatársak modorát-modorosságát kipróbálva a kezdő író rátaláljon a saját, ösz- szetéveszthetetlen stílusára. S itt ne csak a szóhasználat, a mondatformálás egyéni ízeire gondoljunk, hanem olyan, ügyhöz, hithez, erkölcsileg kiforrott személyiséghez köthető művészi magatartásra, amelynek csak külső jele a nyelvhasználat egyéni módja. Az ingerültség, amellyel Karinthy korai humoros írásait emlegette, azzal magyarázható, hogy az ilyen magatartást tükröző, saját hangon megszólaló nagy művel mindig adósnak érezte magát, noha többször is nekiveselkedett a feladatnak. Nem állítom, hogy Karinthy önmagával való elégedetlensége teljesen indokolatlan volt. Hiszen tényleg gyakran ment a könnyebb ellenállás irányában, elveszve a pillanatnyi ötletekben, az alkalmi viccelődésben. Jó néhány krokijában rajzol emlékezetes önarcképet a nagy nekiveselkedés után ismét csak apró, humoros cikket lefirkantó, pénzzavarokkal küszködő kávéházi íróról. A saját stílus hiányának és a fő mű elmaradásának azonban sokkal mélyebb, alkati és világnézeti oka volt. Karinthy alkatánál és neveltetésénél fogva racionalista író, aki büszkén vallotta elődjének az angol és francia felvilágosodás nagy képviselőit. (Egyik példaképe Swift, minden emberi elfogultság kíméletlen kigúnyolója — az ő nyomdokain haladva írja meg Utazás Varemidóba és Capillária című gulli- veriádáit —, Mennyei riport című művének újságíró hősét pedig — modern Dantét modern Vergiliusként — Diderot, a legradikálisabb enciklopédista vezeti végig a szigorúan tudományos fogalmakkal leírt „túlvilág” dimenzióin.) Számára a legfőbb érték, az emberi szabadság és haladás záloga az elfogulatlan gondolkodás, a szenvedélyes megismerés. Az ilyen megismerés legfontosabb eszköze a nyelv — akár a szépirodalomban, akár a tudomány területén használják. Nagy tehetségű, a nyelvet könnyedén használó író lévén azonban tisztában volt vele, hogy ez az eszköz legalább annyira félre is vezeti használóját, mint amennyire segíti a tájékozódásban.
