Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 2. szám - Kulturális figyelő
94 KULTURÁLIS FIGYELŐ Elfelejtett értékelnie A versmondó Székács József A Kis János által alapított Soproni Magyar Társaságnak egy érdekes rendelkezése 1802-ben kötelezővé tette a tagok számára, hogy munkáikat kívülről „szájolják”, hogy így „az emlékezet gyakoroltatásán kívül a mondásban is nagyobb készséget nyerhessenek” (vö. Kovács Sándor: A soproni evangélikus lyceumi Magyar Társaság története 1790—1890. Sopron 1890.) Itt tanulta meg a versmondás művészetét Székács József is, aki ennek a körnek volt a munkás tagja. Itt mutatta be nagy sikerű ifjúkori verseit. „Az árva” — című verssel nagy sikert aratott. Olyan hatásosan mondta el, hogy a közönség hölgytagjai könnyekre fakadtak és nem győzték az előadás után Székácsot arról faggatni, hogy mi lett a sorsa a szegény árvának. Később ezt a sikert nem értékelte túlságosan nagyra. Önéletrajzában így emlékezett erre: „A költemény olyan silány, mint csak lehet, ügy annyira, hogy nem tartottam méltónak arra, hogy ifjabbkori munkálataim közé felvegyem. De volt egy előnyöm társaim felett, jobban tudtam declamálni, mint ők, s evvel homokot szórtam a hallgatók szemei közé is”. A Kis Jánostól tanult kiváló szónoki készséget alátámasztotta jó megjelenése és kitűnő orgánuma. Életrajzírója, Benkő István így írt róla: „Magas, hatalmas termete, nemes szép arca, mindig biztos, folyékony beszéde, nagy terjedelmű hangja, mely lágyan suttogva hatott a szív legmélyebb belsejébe, majd mennydörögve rázta meg az ember egész valóját — mind számbavehető tényező annak az ellenállhatatlan erőnek, mely szónoklatában rejtett”. (Székács József élete és irodalmi munkássága. Marosvásárhely 1901). Székács eperjesi tanárkodása idején — 1833—1834-ben — az eperjesi nyelvművelő társaságban is mondott verseket. Székács Józsefet 1838-ban a Kisfaludy Társaság tagjává választották, és ettől kezdve ő szavalta a társaság íróinak műveit. Vörösmarty Mihály nem szívesen mondta el verseit. Ezért a legtöbbet Székács József mutatta be. Csak ritka alkalmakkor vállalkozott Vörösmarty arra, hogy verseit elmondja, bár kiváló szónok hírében állt. (Balázs Sándor: Visszaemlékezések: Vörösmarty mint szónok. Pesti Hírlap. 1881. aug. 2. 1-2., aug. 3. 1-2., aug. 5. 1-2. o.) A Kisfaludy Társaság ülésein Székács is szép sikereket aratott szatíráival. Az első közül való ezek közül a „Hogyan lehet könnyen meggazdagodni” című cikk, melyben mint a többi szatírájában is, korának társadalmi fonákságait ostorozta prédikátori hevülettel és jóra intő szeretettel. „Amikor megszólamlott tiszta, csengő hangjával s folyt a szó beszédes ajkairól, szavainak varázshatalma, keresetlen egyszerűsége s költői s vallásos ihletettsége sohasem tévesztette a kívánt hatást s biztosította számára a nem mindennapi sikert ’ (Törteli Lajos: Székács József élete és működése. Székács Emlékkönyv. Pozsony, Budapest 1912.) Ezzel az adalékkal is emlékezünk a neves evangélikus püspökre. Szigeti Jenő
