Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Hans Heinrich Schmid: Az ószövetségi hit kialakulása
H. H. SCHMID: A BIBLIAI HIT KIALAKULÁSA 57 Isten egyáltalán tevékenykedik-e a történelemben, és ha igen, hogyan. Ezért kezdték nemcsak a királyok korának történetét feldolgozni, hanem még messzebbre néztek vissza, és Izrael korai történetének hagyományaira is visszanyúltak. Így keletkeztek Mózes 5 könyvének történetei elbeszélései. És eközben világosodott meg Izrael hite számára az a felismerés, hogy Isten valósággal ott áll a történelem mögött. De azt is felismerték, hogy az ember mindig is vétkezett: erről beszél már az őstörténet, hasonlóképpen az ősatyák története és az a közlés is, hogy Izrael szüntelenül zúgolódott a pusztában. Ez a történeti összkép azonban azt is megmutatta a hit számára, hogy Isten és az ő cselekvésének ígérete az ember vétke ellenére ott áll a történelem fölött, ő irányítja a történelmet, ha az ember mindig újra zavart támaszt is az ő terveiben. A történelem útját Isten „mégis”-e kíséri. A hit régi hagyományaira támaszkodva így nőtt meg a remény, hogy Isten ebben a nehéz helyzetben sem szűnik meg odafordulni népéhez. Ez a remény tartotta össze Izraelt mint Isten népét a fogságban is, és elhárította azt a veszélyt, hogy a régi kelet más deportált népeihez hasonlóan Babilonba beolvadjon. És ez az a remény is, amely arra támaszkodik, hogy Isten az emberi bűn ellenére is hatékonyan cselekszik. Vagy másképpen kifejezve: a bűnök bocsánatának bizonyossága is ettől fogva elszakíthatatlanul hozzátartozik a bibliai hit alapjaihoz, és a keresztény hit ma is vallja, hogy ez a remény nem csal meg. 7. A babiloni fogságban élő izraeliták számára ez a reménység mindenekelőtt a közeli jövőre irányult. Ha Isten Izraelt kivezette Egyiptomból, akkor bizonyára a 'babiloni fogságnak is véget vet egyszer. Próféták léptek fel, akik meghirdették Istennek ezt az új cselekedetét Izraellel. És nem csalódtak reményükben. Amikor Kyros, perzsa király, Kr. e. 539-ben a babilóniaiak hatalmát megtörte, először megengedte a Palesztinában maradt zsidóknak, hogy a jeruzsálemi templomot ismét felépítsék, majd néhány évvel később a hazavándorlás is megvalósult. Mégis maradt egy nagy probléma. A fogsági próféták nemcsak a visszatérést várták, hanem arra is számítottak, hogy a visszatérés után beköszönt az országba a végső üdvidő. És ez a reménység nem teljesedett. Sőt új nehézségek és problémák támadtak, amelyek Jahve történelemformáló hatalmát ismét kérdésessé tették. Ismét próféták léptek fel. Egyik csoportjuk, mint pl. Haggeus és Zakariás, az üdvidő elmaradását azzal a ténnyel kapcsolta össze, hogy Izrael mindenekelőtt önmagára gondolt, és a templom újjáépítését elhanyagolta. Mások a fogság előtti próféták igehirdetésére nyúltak vissza és rámutattak, hogy Izrael egyébként is vétkezett ismét, és ezzel magyarázták a még nagyon kezdetleges viszonyokat. Összességében azonban lassanként érvényesült az a felismerés, hogy a tökéletes üdvösség a történelemben soha nem valósulhat meg. Ehhez túlságosan nagy és kiirt- hatatlan a világ meghasonlottsága. és az emberek vétke. Az üdvösség megvalósulása most már csak attól várható, hogy Isten döntő módon új kezdetet hoz. így alakult ki egy új szövetség reménye, miután a régit az ember mindig újra megszegte, egy új Dávid megjelenésének reménye, miután az eddigi királyok mindig újra csődöt mondtak, sőt egy új ég és új föld reménye, mivel úgy tűnt, hogy a régi föld gyógyíthatatlanul tönkrement. A végső időnek itt jelentkező reményét nevezzük a teológiában eszkatalo- gikus gondolkodásnak. Mármost téves lenne ezt az eszkatalogikus reményt egyszerűen mint
