Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Kéri Ádám: Nemzettudat, keresztény művészet. Beszélgetés Somogyi Győzővel
KÉRI ÁDÁM Nemzettudat, keresztény művészet Beszélgetés Somogyi Győzővel — Évekig nem foglalkoztál grafikával és festészettel. De eredetileg ezt a pályát választottad, és újra visszatértél hozzá. Milyen okai voltak ennek? — A képzőművészeti gimnázium után a katolikus Hittudományi Akadémiára iratkoztam be. A vallás és a papi hivatás tíz évre háttérbe szorította a művészetet. Rajzoltam ugyan ezalatt is, de nem tudtam elszakadni a gimnáziumi stúdiumoktól. Harmincéves koromra tudtam felhagyni e boldogtalan iránnyal, és elkezdtem rajzolni úgy, ahogy a diákok a könyv szélére firkálnak: szabadon, nem törődve távlattal és aránnyal. — Én már ezekkel a rajzokkal találkoztam 1973 körül. Bibliai illusztrációk voltak azok, vagy valamilyen értelmezései a Bibliának? Vagy teljesen önálló grafikák, amelyekben a véleményedet elmondod? — Akkor nem tudtam erről semmit, hiszen a rajzolás éppen a szándék- talanságból fakadt. Egyháztörténettel foglalkoztam, és a megismert részleteket rajzoltam le. Hiteles ruhákat, szemita arcokat. A keresztre arámul is felírtam az INRI-t. A végeredmény aztán igen távol esett a történeti hitelességtől. — Ugyanakkor a közönség iróniát érez ezekben a rajzokban. Egy mai ember mintha mai embereket ábrázolna. — Sokszor szememre hányták a groteszket, pedig az irónia mindig távol állt tőlem. Nyilván van bennem egy belső grimasz, amiről nem tudok. Talán a Metró-mozgólépcső tapasztalatai, melyek szerint mi, mai emberek nem vagyunk sem boldogok, sem szépek. Ábrázolni próbáltam a megkín- zottságban, nyomorúságban rejlő szépséget. — Én hallottam ezekben a rajzokban valami nagyon őszinte hangot, de sohasem éreztem azt, hogy ironizáltál volna magával a témával. — Kellett valamilyen képi világot teremtenem a magam hite és tapasztalatai számára, miután a templomainkban látható szentképek és szobrok azt nem elégítették ki. Azóta jóval elnézőbb lettem a gipsz-szobrok iránt, mert üzenetet tartalmaznak a népnek. — Talán még szereted is őket? — Sajnálom és siratom, hogy kidobálták a templomokból, és helyük üres maradt. A kifogásom ellenük az volt, hogy túl felszínesen voltak szépek. Az a természetfelettit idéző stilizálás, amely megvolt például az ikonokban, kikopott az utóbbi évszázad szentképeiből. Talán mert hitetlen korban és tömegesen készültek. Az én rajzaim kísérletek egyfajta stilizálásra, amelyet azonban sohasem képzeltem bevinni a templomba. — Ezekben az években alakult ki a saját stílusod, amelyet későbbi ké-
