Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987

1987 / 1. szám - Czine Mihály: A vox humana irodalma. A csehszlovákiai magyar irodalomról

28 CZINE MIHÁLY: A VOX HUMANA IRODALMA A lírában már az ötvenes évek végén jelentkezett egy nemzedék. Tőzsér Árpád és Cselényi László nemzedéke. A szlovák és a cseh irodalom pezsdülő légkörében saját feladataikra ébredtek. Felismerték, hogy hagyomány nél­kül, gyökerek nélkül nincs tartós élet és fejlődés, s azt is, hogy a provinciá­lisból kitörni csakis az egyetemesbe való fogódzkodással lehet. A ma­gyarság és európaiság igényével néztek szembe a valóságos helyzettel, ke­serű keménységgel. A későbben indulóknál a korszerűség igénye talán még erősebb is lett; a szlovákiai magyar líra új lehetőségeit többen az avant- garde irányába keresik. A két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalomban csakúgy, mint a romániaiban, a líra hozta az első eredményeket. A harmadvirágzás is a lírában kezdődött, a némaságra kárhoztatás után először költők jelent­keztek nagyobb számban, s többen, különösen Tőzsér Árpád, Cselényi László és Zs. Nagy Lajos, új utakat is kerestek, sőt találtak. A hatvanas évek ele­jétől kezdve azonban a próza mintha többször lépett volna nagyobb ma­gasságokba. Méghozzá nem csak a novellában, amely az első köztársaság­ban is virágzott, hanem a regényben is. Mikor a romániai és a jugoszláviai magyar prózában a nemzetiség életéről még inkább csak vasárnapi színe­ket festegettek, a szlovákiai magyar regények már címeikben is a reali­tást idézték: Messze voltak a csillagok (1963), Megtudtam, hogy élsz (1964), Megmondom mindenkinek (1965), Földönfutók (1967), Adósságtörlesztés (1968). Regénybe kínálkozott leginkább az élményanyag, a maguk és az apák sorsa. Tisztázni kívánták, mit éltek meg; feltárni, kibeszélni a valóságot, a megaláztatásokat, hogy soha többé vissza ne térjenek. Eme erőfeszítések eredményeként született meg a csehszlovákiai magyar kisebbségi-nemzetiségi regény, amelyet a két világháború közötti időben a kritika még hiába sür­getett. Dobos László eszméltető realizmusa, Duba Gyula filozofikus, keser­nyés, szatírába hajló epikája, Gál Sándor meg-megszakadó sziréna vijjogása, s Grendel Lajos modern hangvételű regényei a magyar próza legjobb lehe­tőségeit és eredményeit jelzik. A szlovákiai magyar irodalomnak immár erős az irodalomtörténeti-kri­tikai vonulatá is: Turczel Lajos, Csanda Sándor, Fonod Zoltán, Roncsol László, Szeberényi Zoltán, Révész Bertalan és Zalabai Zsigmond írásai ér­demes képét adnak a csehszlovákiai magyar irodalom történeti útjáról és jelenbeli gondjairól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom