Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Veöreös Imre: „Fényben, borúban te maradj velem!” Szabó József emlékezete
20 VEÖREÖS IMRE: SZABÓ JÓZSEF EMLÉKEZETE hatott még egy prédikáció, amely a haza és a magyarság forró szeretetével együtt Istennek ilyen figyelmeztető szavát hirdette volna. Nam fejezhetem be összefoglalásomat Szabó József lelkészi működésének győri korszakáról, hogy ne idéznék az egyházi szeretetszolgálatról vallott, korszerű látását tükröző, 1947. december 7-én a győri Evangélikus Belmissziói Egyesület 40 éves fennállása alkalmából tartott beszédéből. „... a belmissziói egyesület és léte kényszerből van, és bizonyos értelemben ítélet a gyülekezet hitéletére. Ahol élő hitű a gyülekezet, ott intézmény nélkül is, csak úgy magától folyik a szeretetmunka, éppen mint a hit gyümölcse. (...) Pálmai Lajos és munkatársai azért létesítették a Belmisz- sziói Egyesületet (1907-ben Győrött) — és legyen áldott érte az emlékezetük —, mert sok volt akkor a gyülekezetben a rongyos, az éhező, a rászoruló. De hát miért volt sok a rongyos, az éhező, a rászoruló? Azért, mert az egyes keresztyének nem teljesítették hitből fakadó kötelességüket. Az az igazi, amikor intézmény nélkül nincs rongyos, intézmény nélkül nincs éhező a gyülekezetben, mert a hívek maguktól meglátják és felveszik az ügyüket.” A dunáninneni egyházkerület megválasztotta püspökének. 1948. március 18-án történt beikatása Balassagyarmaton, ahol egyúttal a gyülekezet papja lett. Voltak, akik sokallták a püspöki székfoglalóban ezt a mondatot: „Aki Magyarországon ma egyházüldözésről beszélne, az vagy tévedne, vagy tévesztem akarna.” Ez a mondat még a Rákosi-korszak súlyos szakasza előtt hangzott el, s éle azok felé fordult, akik az új helyzetben nem akarták tudomásul venni, hogy az egyháznak meg kell keresnie és találnia a helyét a nem polgári demokráciát képviselő hazai fejlődésben. Aminthogy — immár visszatekintve — valamennyi hazai keresztény felekezet, a hatalmas római katolikus egyház is, erre az útra tért. Egyházi szempontból a megalkuvás vádja azért sem érheti Szabó Józsefet az idézett mondatért, mert két bekezdéssel később ez a kijelentése olvasható: „az egyház nem azért van, hogy az állam hízelgő udvarlója legyen, hanem hogy az állam lelkiismerete legyen, és Isten akaratát képviselje és hirdesse a mindenkori hatalom felé is.” (A kiemelés az eredeti szövegben.) A melegszívű, hagyományos kegyességű nógrádi evangélikus nép talajában hamarosan gyökeret vert az átültetett fa. Szabó József rövidesen már így kezdi új népéhez szóló üzenetét: „Esztendeje kerültem Nógrádba. Akkor írta egyik barátom: ’Biztosan megszereted majd a jó palócok, csendes magyarok országát’. Igaza volt. Megszerettem. S ma már nem képmutató hízelgés, ha vasmegyei fejjel, dunántúli szájízzel is így beszélek: Mi nógrádiak.” (Üj Harangszó, 1949/5. szám.) A gyülekezet viszontszeretete meg őt ölelte körül családjával együtt 25 éven át, sőt azon túl — ennek a koporsója mellett is tanúi voltunk. A balassagyarmati parókia vendégszeretete pedig felejthetetlen órákkal ajándékozott meg távoli barátolt, ismerőst, sokakat, sokunkat — bárhogy fordult is lakój uk életsorsa az ott töltött negyedszázadban. A püspöki tiszttel egyházi hatalom is együttjár. Hatalom birtoklása pedig mindig vizsgára tesz emberségből. Szabó József püspököt nem ejtette
