Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 1. szám - Veöreös Imre: „Fényben, borúban te maradj velem!” Szabó József emlékezete
16 VEÖREÖS IMRE: SZABÓ JÓZSEF EMLÉKEZETE történt, de itt említem, mert felkészüléséhez tartozott: több hónapot töltött ösztöndíjas tanulmányúton Angliában. Termékenyítő hatásokkal érkezett haza és olyan angol nyelvtudással, amely egyházunkban páratlan volt, és később jó gyümölcsöket termett. Lelkészi szolgálatát felavatása után Győrött kezdte mint segédlelkész, majd vallástanító lelkész. Három év múlva már püspöki másodlelkész, majd a nagy múltú és pezsgő életű győri gyülekezet lelkésze, később igazgató-lelkésze. 21 évet ölelt át győri működése, s itt mélyre eresztette élete gyökereit. Házassága is ilyen gyökér volt, mely szorosan belevonta ebbe a városba: jelentős polgárcsalád szép leányát vette feleségül, aki mindvégig hűséges segítőtársa lett. Szabó József lelkészként egyszerre volt közel a gyülekezet különböző társadalmi rétegeihez. Újváros földműves családjai meg külön szeretettel tekintettek rá. Vonzó erőt elsősorban prédikációi biztosítottak számára. Tőről metszett mondatokban, kristálytisztán és érdekfeszítően beszélt, érintetlen népiségből fakadó szép magyar nyelven, és egyszerre magas színvonalon. G, a fiatal kezdő, pár éven belül nemes értelemben vett „versenytársa” lett a szószéken olyan nagyoknak, mint Túróczy Zoltán és Kapi Béla. Igehirdetése tartalmilag gyorsan felfelé ívelő vonalat mutatott. Rövidesen az evangélium, a Jézus Krisztusról szóló jó hír elmélyült hirdetője. Hosszú, keskeny papírlapokra, „kutyanyelvekre” írta bő vázlatait. A mondatok végső kikerekítése, megformálása részben már a szószéken történt. A leírt szöveg lendületét néhol gyorsírás rögzíti, így kevés teljes prédikációja maradt fenn. Álljon itt példának egy igehirdetése, amelyet egy akkori kezdetleges hangfelvétel őrzött meg. Történetét előrebocsátom. 1948. január 25-én búcsúzott Szabó József a győri gyülekezettől. Püspöki szék várta a távolban, a búcsú mégsem lehetett könnyű. Ótt voltam, amikor a rejtett mikrofonnal felvett istentisztelet hangjai, közvetlenül utána, a gyülekezet tanácstermében összegyűltek előtt váratlanul felcsendültek. Újra hangzott a kórus: „Ó, maradj vélem...” Ez Szabó József kedves éneke volt, ő fordította angolból — visszaemlékezésem címéül is ebből választottam egy sort (mai énekeskönyvünkben a 121. ének). És a hangszóróból visszahallottuk a prédikáció mondatait. Szemét könnyek futották át. Mindnyájunknak megrendítő pillanatok voltak, ezt az elektrotechnika későbbi fejlődésétől elkényeztetett fülűek ma már nem érthetik. A tartalmában, nyelvében, személyességében k'tűnő prédikáció talán betűkbe öntve is átadhat valamit sugárzásából. Az aznapi igehirdetési alapige Lukács 10,38—42 volt. „Keresztyén Gyülekezet! Kedves Testvéreim! Egy zörgő kulcscsomó és lázas sürgés-forgás: ez Márta. Alacsony zsámoly és szótlan áhitat: ez Mária. Csupa tevékenység az egyik, csupa elmélyedés a másik. Eszünkben sincs, hogy megszóljuk Mártát, hiszen ezt az asszonyt a szeretet mozgatja. Az utas Jézust házába fogadja. — Hiszen ezt az asszonyt a szorgalom mozgatja: foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban. Príma háziasszony: ezer felé tépi magát. Szeme, keze mindenütt ott van. — Ezt az asszonyt a szolgálat mozgatja. Hiszen minden gondoskodásának a nagy vendég, Jézus Krisztus a tárgya. És húgát is, Máriát azért rója meg, hogy nem segít Jézusnak szolgálni. — Mária, mint kicsiny gyermek a nagy professzor előtt, ül mélyen Krisztus lábainál. Márta azért rója meg, hogy „magamra hagyott a szolgálatban”. Azt jelenti ez, hogy máskor, egyéb alkalommal Mária sem tétlenkedett, megfogta ő is a dolog végét. De most, mikor itt van Jézus, akkor félre tesz mindem. Ügy érzi, hogy ennél a nagy alkalomnál egy a teendő: hallgatni Jézust. Nem csoda, hogyha ez a két különböző típus: Márta és Mária szembekerül egymással. Márta Krisztus színe előtt vádolja Máriát. Azóta is szüntelenül tart
