Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 2. szám - Vankó Péter: A teológia és a 20. századi fizika kapcsolata
VANKÓ PÉTER: A TEOLÓGIA ÉS A 20. SZÁZADI FIZIKA 57 Megfigyelés és közlése Az újkori fizika „felfedezte” a tudományos kísérletet. A kísérlet fontos feltétele, hogy a világot megfigyelőre és a megfigyelőtől független objektumra, tárgyra osztja. (A megfigyelő lehet maga az ember, vagy az ember és egy bonyolult műszer együttese.) Kialakította a tudományos kutatás máig is érvényes alapsémáját: konkrét kísérletekből, tapasztalatokból elvonatkoztat, és megfogalmaz egy általános elvet, majd ezt az általános elvet alkalmazza a jelenségek tágabb körének leírására, megmagyarázására, előrejelzésére. A newtoni mechanika fantasztikus tömörséggel, ugyanazzal a néhány egyenlettel, axiómával írta le a bolygók mozgását és a minket körülvevő legapróbb tárgyak viselkedését. Egy ilyen elegáns, mindenhol érvényesnek tapasztalt rendszert könnyű azonosítani a valóság törvényével. A mechanika rendszerét kiegészítette később a klasszikus fizika többi területe: az optika, a szintén nagyon elegáns Maxwell-féle elektromágneses elmélet, a mechanikából levezethető hőtan. Közben nagyot fejlődött a méréstechnika, és elvileg semmi akadálya nem mutatkozott a mérési pontosság minden határon túli fokozásának. így teljesen érthető, hogy megfogalmazódott a mechanikus materializmus állítása: elvileg semmi akadálya, hogy megmérjük az összes test helyzetét és sebességét egy adott pillanatban, és ezekből a kezdő feltételekből a mechanika törvényeivel és matematikai módszerekkel (elvileg) a múlt és a jövő tetszőleges pillanatában meghatározhatjuk a testek helyzetét és mozgását. Az állítás két fontos dolgot tartalmaz: a világ determinált, azaz egy adott pillanatbeli állapota teljesen meghatározza a jövőt, és hogy ez az állapot — legalábbis elvileg — tetszőleges pontossággal megmérhető. Láthatjuk, hogy minden nagyon jól definiált, meghatározott, leírható, kimondható ebben a rendszerben. A hétköznapi nyelv szavai, fogalmai teljesen megfelelnek a fizikai valóság leírására. Az erkölcsi, vallási „szférákkal” már sokkal több baj adódott. Kérdésessé vált az ember szabad akarata, erkölcsi felelőssége. így Max Planck, aki, mint látni fogjuk, a hatáskvantum felfedezésével (bevezetésével) a kvantummechanika és az új fizika egyik atyja lett, de tudományos világnézetében még a klasszikus fizika képviselője, kénytelen a világot, a valóságot két külön részre osztani: az anyagi világra, ahol az okság törvénye működik, minden megismerhető, megjósolható; és az erkölcsi világra, ahol egészen más természetű elvek érvényesülnek. Csak így tudta megóvni mély vallási és erkölcsi meggyőződését. A két világot az ember köti össze, aki mindkettőnek tudója, részese.3 Már az előző részben is láttuk, hogy ezt a befejezettnek hitt világot, a fizika kék egét, néhány kis felhő, homályos pont zavarta meg. Az egyik ilyenről, az abszolút sebesség mérésének kudarcáról már beszéltünk. De az einsteini speciális relativitáselmélet még belefér a klasszikus fizikába: az összes egyenleten végre kell hajtani az Einstein által megadott korrekciókat ,— és a régi rendszer még azokban az esetekben is működik, ahol a relativitáselmélet problémákat okozott. De — szerencsére — más bajok is mutatkoztak. Az egyik egy hőtani. elektromágneses probléma volt: semmilyen elmélettel nem tudták megmagyarázni a testek hőmérséklettől függő sugárzását. Illetve több elmélet is volt, de mindegyik csak egyes tartományokban volt érvényes. Az új fizika kezdetét 1900 karácsonya körüli időre tehetjük, amikor Planck egy bátor lépéssel azt feltételezte, hogy a testek csak bizonyos adagokban.
