Diakonia - Evangélikus Szemle, 1987
1987 / 2. szám - Jeleníts István: „...hogy valljalak, tagadjalak..." Olvasónapló József Attiláról
JELENÍTS ISTVÁN „...hogy valljalak, tagadjalak...” Olvasónapló József Attiláról „A görög-keleti vallásban / nyugalmat nem lelt, csak papot.” Önmagáról vall így a költő — mindenesetre fiatalon, hiszen a József Attila című vers, amelyből idéztünk, 1928-ban már megjelent, s lehet, hogy első fogalmazványa jó néhány évvel korábbi. Az idézett mondat állítmánya múlt idejű. Talán gyerekkori emlékekre, csalódásokra utal? Ha a kiemelt két sort a költemény egészében olvassuk, más értelmezést látunk valószínűnek. A vers epitáfium-szerű, tíz soron át minden mondata múlt idejű, egészében elővételezi a Kész a leltár meg a hozzá hasonló „kései” költemények típusát. A költő úgy beszél benne magáról, mint aki már az életen túlról tekinti át egész: rövid, de tanulságos életútjának minden tapasztalatát. A vallomása annál súlyosabb. A költemény s a két idézett sor értelmezését illetően mást is tisztázni kell. Bóka László szerint József Attila idézett két sora „szemtelen fricska mindenféle vallásosság felé, otromba teológiai tévedés. Mert mi hát a vallás, szálloda talán, mely ,nyugalmat’ ígér híveinek”?1 Ugyanezeket a sorokat Sík Sándor egészen más hangsúllyal olvassa. így ír róluk: „Hogy ez a mondat milyen belső örvényeket tár fel, megsejthetjük, ha meggondoljuk, hogy [a költő] szükségesnek látta belevenni egy néhánysoros önjellemzésbe, amelyben minden sornak mázsás súlya van.”2 A két felkínált értelmezés között jó volna úgy választani, hogy ne várakozásaink vezessenek. Előbbre segít, ha fellapozzuk az evangéliumot. Jól emlékeztünk: egy helyütt Jézus valóban nyugalmat ígér azoknak, akik tanítványává szegődnek: „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok telketeknek” (Mt. 11,29). A mondat tehát a Bibliára villan, nem polgárpukkasztó hetykeség diktálta, hanem igaz megrendülés. A költő úgy érzi, okkal panaszolhatja, hogy az ő sorsában nem teljesült Jézus ígérete. A vers zárósora sem „fölényes nyelvi kézlegyintés”, mint Bóka — s őt idézve Szabolcsi Miklós is __ gondolja.3 Inkább nagylelkű feloldozás a köteles részvét terhe alól: „ no de hát ne búsuljatok.” Mi ne fogadjuk el ezt a kedves fölmentő gesztust, inkább vállaljuk a megrendülést! Versek és kötetek sorát követve gondoljuk végig, hogy is alakult a tragikus sorsú költőnek nem is a vallással, hanem Istennel való kapcsolata.
