Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 1. szám - Dömötör Ákos: Csodajelek. Példázatok a 16–17. századi evangélikus prédikációkban
DÖMÖTÖR ÁKOS Csodajelek Példázatok a 16—17. századi evangélikus prédikációkban A, keresztyén prédikációk művelődéstörténeti—néprajzi szempontból gazdag források. A 16—17. századi evangélikus igehirdetésekben gyakran fordulnak elő csodálatos apokrif legendák, hosszú időkre érvényes bölcsességeket tartalmazó, magvas fabulák, antik anekdoták és mély históriai gyökerű népmondák is. Az evangélikus prédikációk egyik kedvelt műfaja az aiszóposzi fabula volt. Maga Luther Márton is nagyra értékelte őket. Jelentőségüket tekintve közvetlenül a Biblia után helyezte el Aiszóposz fabulagyűjteményét. Ezek a velős kis történetek legtöbbször megszemélyesített állatok (ritkábban emberként cselekvő növények vagy némelykor emberek) megnyilatkozása révén tették érzékelhetővé a jó és rossz tulajdonságok elvont fogalmát, és a megváltozott társadalmi körülmények között segítettek a Biblia erkölcsi üzenetének értelmezésében. Bornemisza Péter tökéletesen kiaknázta a szájhagyományban is élő műfaj lehetőségét az érzelmi hatás felkeltésében, az erkölcsi nevelésben. A holló és a róka fabuláját 1579-ben megjelent postilláskönyvében megjelenítő erővel, részletesen ismertette: „... az Esopus Róka is az fekete Hollót erössen diczeri, hogy igen szép setét, ha szava is olly szép volna, méltán az több madarak közt Királyné asszony lehetne. Ez az Holló elkábulván ez féle szép diczéretre, feltátja száját, hogy éneket mongyon. Ez az, mely darab Sajt szájába volt, elejti, kit az Róka felkap és megeszi, és kacagással elmegyen ...” (RMK 1 153, 372/b). Ezután Bornemisza a kora társadalmára vonatkoztatta az aljasságot elítélő és ostobaságot, hiúságot kipellengérező fabulát, és belehelyezte a keresztyén gondolatvilágba: „Illy mesterségvei diczérik ezek is az Christust...” Bornemiszánál a róka kacagása az ördög viselkedésére emlékeztet. Szintén a ravaszság elítélésére szolgált A farkatlan róka fabulája, amelyet Zvonarits Imre és Nagy Benedek idézett 1615-ben: „És mint az Aesopus Rókája, kinek elvágták vala farkát, azt akará az többiekvel is elhitetni, hogy ők is farkokat metéljék el, mert ez semmi haszonra való, csak akadék lábok között. Ö is egyszer immár magát az szent házasság Renditül megkur- titván, azt akamája, hogy más is hozzá hasonló legyen.” (RMK I 457,98.) Ez a „meseközlés” kiegészíti folklórunkat, amelyben ez a cselekménytípus mindeddig nem fordult elő. Gyakran adomává rövidültek az egyes elbeszélések. Bornemisza Péter két tagmondatba tömörítette A báránybőrbe bújt farkas aiszóposzi fabulát, amely arról szólt, hogy a juhász szagáról végül is felismeri a betolakodó
