Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 1. szám - Gy. Szabó Béla: Reményik Sándor arcképe
66 A vázlat arckifejezésben volt valami lenyűgöző, különösen fia verset olvasott fel, vagy beszélgetés közben lendületbe jött. Rideg üveglencse ki tudja-e váltani ezt az arekifejezést az emberből? Rendkívül finom vonalak adódtak orrának formáinál. Mindezt fametszetben kellett elképzelni, ami nem ment minden, nehézség nélkül. Külön gondot adott deresedő, rövid bajusza, szája, különösen alsó ajkának egyszerre puha és dacos vonala. Erős, erélyes állkapcsa is két szelíd, gömbölyded formában végződött. Nem fárasztottam sokat. Előre biztattam, hogy az egész művelet — ha sikerül — olyan, mint a jó foghúzás; minél rövidebb ideig tart, annál jobb. Később is közbevetettem egy-egy ilyen mondást, hogy kedélyét élénkítsem, ami munkámat megkönnyítette. Egy-kettőre megbarátkozott a modell-üléssel, nem is hitte, hogy kedélyes beszélgetés közben történik meg mindaz, amitől oly sokáig húzódott. Másnap a felrajzolt arcot kezdtem vésni. Hajléktalan ember voltam abban az időben és a Pásztortűz egyik asztalán dolgoztam mint „megtűrt elem”. Sándor is gyakran feljárt, így a kivésett, főbb vonásokat mindjárt természet után ellenőrizhettem. Nem volt könnyű feladat ez; vigyáznom kellett, hogy A metszet
