Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 1. szám - Fabiny Tamás: Tengerentúli tapasztalatok egyházról, társadalomról és a műanyag karácsonyfákról
F.ABINY TAMÁS: TENGERENTÚLI TAPASZTALATOK 59 mellett példás az együttműködés az egyes felekezeti szemináriumok között is. Nem hogy megtűrik, de egyenesen szorgalmazzák, hogy a hallgatók más teológiákon is vegyenek fel tárgyakat. Erre az ökumenikus nyitottságra saját tanulmányaimból is felhozhatok egy példát: evangélikus lelkészként a római katolikus teológián veszek részt egy szemináriumon, amelyet — egy zsidó rabbi vezet... Ő ugyanis az iskola judaizmus tanszékének professzora: a Jézus korabeli zsidóság megismerésére igazán ez a legjobb lehetőség. A tanév minden harmadának végén hosszabb dolgozatokat kell benyújtanunk — a szóbeli vizsga itt szinte teljesen ismeretlen. Egészen kiváló az iskola postgraduális programja, amelynek keretében a már diplomával rendelkezők tanulnak egy-egy tanácsadó professzor rendszeres irányításával, többnyire a doktorátusért vagy valamilyen teológiai fokozat megszerzéséért. Mintegy ötvenen vagyunk ebben a programban, közülük sokan külföldiek. (kápolna, könyvtár, kávézó) Időnk legnagyobb részét e három helyiségben töltjük. A reggeli áhítatok tartalomban és liturgiában mindig nagyon gazdagok. Sok a jelképes cselekedet: többnyire nem is csupán illusztrálják a hirdetett igét, hanem önálló életet élnek. Egyik alkalommal mindenki kap egy darab drótot, hogy abból formázzon ki valami jelképet, hogy azt a szomszédjának ajándékozza. Máskor mindenki csipetnyi sót vesz a nyelvére, hogy annak íze az Isten utáni szomjúságra emlékeztesse. Ismét máskor a lelkész olajjal keresztet rajzol mindazok homlokára, akik gyógyulást keresve az oltárhoz mennek. Sokan gyakorolják továbbá a keresztvetést és a térdeplést: ezek a jelképes mozdulatok Amerikában nem a felekezeti hovatartozás külsődleges ismérvei. Feltűnő az amerikai fiatalok zenei készsége: az éneket általában több hangszeren kísérik, igen gyakran fúvósokkal. A spontán négyszólamú éneklés sem igen okoz gondot, az meg szinte természetes, hogy a lelkész a liturgiában sokat énekel. Hallgatók és tanárok naponkénti istentiszteleti és hetenkénti úrvacsorái közössége nyújt alapot a tudományos munkához. Ennek műhelye a hatalmas könyvtár, ahol minden könyv szabadpolcos, a mikrofilmes katalógus könnyen kezelhető, és főként igen egyszerű és olcsó a fénymásolási lehetőség. A könyvtári gubbasztások után bizony jólesik a kávézóban felfrissülni, ami mindig jó lehetőséget ad az egymással való találkozásra, kötetlen beszélgetésre is. (gyülekezetek) Ösztöndíjas tanulmányutam fontos területe az amerikai gyülekezetek életének feltérképezése is. Szembeszökő az az aktivitás, lelkesedés, amelyről az elején már szóltam. Egy elszemélytelenedő világban fiatalok és idősek az egyházban igazi közösségre találhatnak. Érezni lehet, szívesen járnak a gyülekezetbe; ott legtöbbüknek sajátos feladata is van: az érkezők fogadása, a minden alkalomra sokszorosított istentiszteleti rend és körlevél kiosztása, ige- vagy hirdetésolvasás, perselyezés, kisgyermekekre vigyázás az isten- tisztelet alatt, közreműködés zenével vagy akár liturgikus tánccal stb. Az úrvacsoraosztásban is mindig laikusok segédkeznek. Az istentiszteletek légkörét két, látszólag ellentétes jelzővel érzékeltethetem: ünnepélyes és családias. Egyrészt gyakoriak az olyan külsőségek, mint ünnepélyes be- és kivonulás zászlókkal és fanfárokkal, másrészt a légkör általában igen kötetlen. Ez olykor szinte harsány hangulatba csap át. Az oldott hangulat meg
