Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 1. szám - Tarbay Ede: A Kéz (vers)
TARBAY EDE: A KÉZ 56 Vagyunk-e tovább, vagy csak addig, míg lebontja az Idő testünket gerincéig? Vagyunk csak a világ anyaga, atomja, mely ellentmond és mindent összebékít? * Mindig mást keresve keressük önmagunkat, bevésve arcba, idegekbe a kapcsolódó napjainkat, és közben várjuk a csónakot, tüzet, bár nem akarjuk, mégis megkívánjuk a feledéssel mérgezett vizet. Beszélünk másról, s önmagunkban egy láthatatlan falról visszapattan kételkedésünk. A sárból kibomló értelem megakad minden logikán, hiten. * Bármit valljunk, ezen a ponton akkor találunk bizonyosságot, mikor a világot leráztuk már, s a hídon túljutottunk a vauba, semmibe. A:ddig a Kéz intéseire várunk, míg a szomjunk, hogy megmaradjunk, egyre éget. Akármit mondjunk, vagy tagadjunk, formázzuk az anyagot, létet, s vagyunk, bár közben cserepes az ajkunk, engedelmes fiai a Kéznek.
