Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 1. szám - Eeva-Liisa Manner verseiből
40 EEVA-LIISA MANNER VERSEIBŐL mely most a tobozban szunnyad, a tobozban az erdő ábécéje, fák meleg zúgása, madarak — a fajok szavai. Az erdő csendjébe Vagyok akár az ostoba szarvas aki meglátva tükörképét a vízben azt hiszi, belefulladt. Vagy mást gondol? Talán egy másik szarvast lát ott. A kettő közt persze nincs nagy különbség. Azzá kell lennem ami vagyok nem azzá, aminek vélem magam vagy ami lenni szeretnék, és nem is azzá ami te vagy (vagy bárki más); e megérkezésem lassudad vetkőzés: otthagyni a személyiség ruháit a közösség partján és úszni, mindig keresztbe úszni, mindig a túlsó part felé; egyszer már láttam is anonim árnyékomat ahogy fölfele kaptat a meredélyen s belevész az erdő csendjébe, vissza nem térve. Az ősz kilenc lóval érkezik, a halál tízzel Az ősz kilenc lóval érkezik, a halál tízzel. Kristályszerű az idő: megdermedő csend hangja. Lefejtem a hályogot, látni kezd merev szemem, szemhéjam alatt elhullámzik az idő, egy emlékhez közelítek: Avart égetnek. Hervadó táj illata, a réten füst árnyéka. Semmi más. Ütnak indultam Útnak indultam. Nem értem célhoz, a vonatban megöregedtem. Elnéztem, hogy hervadnak el a mezők, szívemet ráncok barázdálják, ráncok mint a madárbirs levelet. Szopori Nagy Lajos fordításai
