Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 1. szám - Veöreös Imre: Az egyháztörténelem kerekét sem lehet visszafordítani
VEÖREÖS IMRE Az egyháztörténelem kerekét sem lehet visszafordítani Testvéri szívvel figyeljük immár több mint húsz éve a római katolikus egyházban végbemenő változásokat. Nemzedékünk az egyháztörténelem ritka csodájának lőhetett tanúja. Adatott egy prófétai lelkületű pápa, XXIII. János, aki rövid ideje alatt merőben új, evangéliumi és korszerű fordulatot adott egyházának. Az egybehívott II. Vatikáni Zsinaton kitűnt, hogy erre az újra a római egyházban Isten már csendben felkészített sokakat szerte a világon. Ezek az erők vitték előre a zsinaton, nem kis küzdelmek árán, a közben elhunyt pápa látását, örökségét. A zsinat addig elképzelhetetlennek hitt eredményei világméretű megújhodást indítottak el a katolikus egyházban. Ez a folyamat nem megy azonos intenzitással mindenütt; többek között a hazai katolikus egyház sem tartozik az élenjárók közé. Két évtized messze nem lehetett elegendő, hogy áthassa, átformálja ezt a hatalmas testet a földön, érvényesítse a megtartandó régivel együtt a felismert újat, az újban a legősibbet, a bibliait. A belső fékező erők szinte mindenütt működésbe léptek. Képviselőiket meg kell értenünk belülről: a római egyház egész rendszerét, hagyományát, mai divatos szóval identitását, önmagával való azonosságát féltették, féltik különböző mértékben a változásoktól. A fékezést nyilvánvalóan érezni lehetett már XXIII. János utódja, VI. Pál részéről, s fokozottabban észlelhető II. János Pál pápa működésében. Ezt nem mi állapítjuk meg kívülről, hanem ismételten fel- hangzanak komoly katolikus megnyilatkozások ilyen irányban. A római katolikus egyház főpapjai, teológusai és hívei sem fogadják, vállalják mind azonos lelkesedéssel, vagy akár csak helyesléssel a zsinat által megnyitott utat. Az óriási kohóban azonban forr, izzik, alakul a jövő egyházának a képe. A római egyházban végbemenő megújhodáshoz szorosan hozzátartozik a zsinaton megkezdődött ökumenikus nyitás: a más keresztyén egyházak felé kinyújtott kéz, az egyház egységének új látása, a más felekezetűekkel való testvériség, hitben való találkozás keresése. A katolikus egyház és más keresztyén egyházak között ökumenikus kapcsolatok létesültek és elmélyültek a zsinat ökumenizmusról szóló dekrétuma nyomán. Ezzel vált teljessé a világ keresztyénségének nagyjából századunk eleje óta folyó ökumenikus törekvése, amelyből csak a római egyház vonta ki magát addig. Dialógusok, tanulmányi munkák, gyülekezeti szinten megvalósuló közös alkalmak jelezték világszerte az „ökumenikus tavaszt”. E tekintetben is nagyok a különbségek egyes területek, országok, egyháztestek más és más helyzetképe szerint. A reformáció egyházai közül először a Lutheránus Világszövetséggel
