Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986

1986 / 1. szám - Rakovszky István: Berzsenyi metafizikai szomjúsága

z6 RAKOVSZKY ISTVÁN: BERZSENYI DÁNIEL ség teszi hitelessé. Olvastán a Zsidókhoz írt levél tömör meghatározása jut eszünkbe (11, 1. 3.): „A hit a remélt dolgok valósága, a nem látott dolgokról való meggyőződés.” („Majdan, ha lelkem záraiból kikéi...”) „Hitből értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett...” („Te hoztad a nagy Minden ezer nemét / A semmiségből...”) Önkényesség lenne az itt leírt magatartásmodelleket valamilyen fejlődési rendbe állítani. (Ezt egyébként a versek bizonytalan időrendje sem teszi le­hetővé.) Az azonban biztos, hogy a tarthatatlanná váló klasszicista harmónia­eszmény feladása után Berzsenyi csak a Fohászkodás romantikus-keresztény szemléletmódjával tudta költőileg megfogalmazni a világ egyetemes rendjét, s az embert elhelyezni ebben a rendben. A rezignáció, a lázadás és a derűs belenyugvás élszigetelte a lírai hőst az ellenségesnek föltűnő kozmosztól, s ez azzal fenyegetett, hogy a „nagyi tárgyak” megragadhatatlanná válnak a költő számára. (Különösen az Életfilozófiá-ba.n érezhető a beszűkülés, ahol a költő önként mond le kapcsolatáról a közvetlen életkorén túli világgal.) A Fohászkodás ban személyiség és világ egysége úgy áll helyre, hogy köz­űén mégis eleven marad az emberi sors tragikumának élménye. Ilyen fe­szült egyensúlyt egyetlen más versében sem teremtett Berzsenyi. Bizonyos értelemben igaz, hogy Berzsenyi nem „religiosus poéta”. A dog­mákba foglalható keresztény tanításhoz kevés köze volt, s az egyházak vallá­sosságát gyakran bírálta a felvilágosodás szellemében. (Nagyszabású törté­neti-kritikai tanulmányba is belekezdett A religiók eredete s harmóniája címmel.) Görögös harmónia-hite, platonizmusa kevés kapcsolatot mutat a ke­reszténységgel. Ugyanakkor azonban költészetünk legnagyobb istenkeresői közé tartozott, aki soha nem tudott belenyugodni abba, hogy a mindenség végső rendező elvei fölfoghatatlanok lennének az ember számára. Alig van rajta kívül magyar költő, aki ennyire meg lett volna győződve arról, hogy az ember „az Univerzum polgára” — ahogyan az abszolutumot hasonló szen­vedéllyel ostromló Pilinszky János mondta. Vonzódása a „nagy tárgyakhoz”, törekvése a klasszicista eszmények megvalósítására csillapíthatatlan metafi­zikai szomjúságával magyarázható. Ez a szomjúság teszi ma is elevenné, is­merőssé nehéz, veretes költészetét. Ez négy fele irgalmaffagarol Iftcnnec ren del í;o!o<; Hogy immár ha megértipttás bogy 4 igen irgalmat, Ez vtan aztis étezús meg mibenálí az líhnoec irgalmaiig*) Es tni ntkő <k(s mfncroűirgalmaíTagaba^elicí- ItcSttt kőut tnőne. Igen szép és szükséges prédikáció az Istennek irgalmasságáról... Sempte 1578. (Országos Széchényi Könyvtár) Bornemisza nehéz helyzetében sem vonja vissza az Ördögi kísértetekről írt mun­káját; megjelenteti e prédikációját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom