Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986

1986 / 1. szám - Groó Gyula és Schőner Alfréd: Evangélikus–zsidó párbeszéd

20

GROÓ GYULA ÉS SCHÖNER ALFRÉD: PÁRBESZÉD

„A II. vatikáni zsinat egyik legjelentősebb gyakorlati, lelkipásztori útmutatása a dialógus sürgetése volt: az első zsinatoktól leginkább ebben különbözik. Szinte valamennyi dokumentum kitér a párbeszédre. Századunk legjellemzőbb vonásai közé tartozik a dialógus: összetett, feszültséggel teli korunkban az együttélés egyik feltétele és követelménye. Amikor a Zsinat a dialógust sürgeti, nem csupán a kor igényét veszi figyelembe mint az együttélés követelményét, hanem az autentikus evangelizáció eszközeként állítja az ember elé.”

Elmondhatom, hogy a magyar zsidóság küldöttei aktívan közreműködnek a hazai ökumenikus Tanács céljainak megvalósításában. A kapcsolatteremtésnek és a kapcsolatok továbbfejlesztésének reprezentatív eseményei például a MIOK és a Magyarországi Református Egyház közötti folyamatos dialógus.

— Komoly kérdésünk, hogyan lehetne a magasabb szinten megindult (Lutheránus Világszövetség, ökumenikus bizottságok) folyamatot levinni a gyülekezetekig, a hitközségekig, az egyes hívőkig. Sok feladat vár reánk az egyházi tanítás (konfirmációi oktatás stb.) során az örökölt téveszmék felszámolásában. ősi egyházi gyakorlat szerint a Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap ún. „Izrael vasárnapja.” Ezt is hasznos alkalomként érvényesíthetnénk, de persze önmagában édes-kevés.

— Alapvetően fontos — mint erre már korábban utaltam — egymás kölcsönös jó megismerése, az esetleges félreértések tisztázása már a hitoktatás szintjén, hogy a leendő felnőttek objektív képet kaphassanak a másikról.

A cselekedetek fontosságát különösképpen hangsúlyoznám. Példát mondok. A második világháború alatt a vidéki zsidóság túlnyomó részét kiirtották. Sajnos nagyon kevés a túlélő, s a magyar zsidóság jelenlegi erejét meghaladja a több mint 1200 elhagyott temető gondozása. Talán a vidéki evangélikus testvéreink is tudnának ebben a nagyon fontos munkában segíteni. Szép gesztus lenne az elhunytak emléke iránt.

— A zsidó tanításnak, magának az Ószövetségnek mely részeit látja olyan közös teológiai alapnak, amely a zsidó és keresztyén hit között a belső kapcsolatot erősítheti?

— Közös szent könyvünkből számos olyan üzenet van számunkra, amelyet nagyon fontosnak tartok.

Rabbi Szimlaj tanította: A Tórában hatszáztizenhárom parancsolat van. Dávid király valamennyit összefoglalta tizenegyben. Mert meg van írva: „Uram, ki lakhatik a Te sátorodban? Ki tartózkodhatik szent hegyeden? Az, aki egyenességben jár, jogot cselekszik és igazságot szól az ő szívében. Akinek nincs rágalmazó szó a nyelvén,aki nem tesz felebarátjának rosszat és gyalázkodó szót nem emel embertársa ellen. A megvetendő az ő szemében megvetett, de az istenfélőket tiszteli, esküjét — ha kárára válik is — meg nem másítja. Pénzét nem adja kamatra és megvesztegetést ártatlan ellen nem vesz él. Aki így cselekszik, soha meg inem inog.”

Ézsajás próféta hat parancsolatba foglalta valamennyit: „Aki igazságosságban jár és őszintén beszél, aki az elnyomásból eredő hasznot megveti, aki kezét lerázza, hogy megvesztegetést el ne fogadjon, aki fülét elzárja, hogy a bűn tanácsát ne hallja, szemét behunyja, hogy gonoszt ne lásson, az magaslaton fog lakni, szilárd mint a szikla az ő vára, kenyere megadatik néki, vize el nem apad.”

Micha próféta háromba foglalta össze a parancsolatokat: „Megmondta néked ember, mi a jó és mit kíván tőled az Űr. Csak azt, hogy jogot cselekedjél, szeresd a jóságot és alázatosan járj a te Isteneddel.”