Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Pomogáts Béla: Magyar irodalom Romániában
64 POMOGÁTS BÉLA: MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN val. Szemlér Ferenc történelmi regénye, A mirigy esztendeje pedig az erdélyi múlt élétre keltése révén tett hitet a nemzetiségi értelmiség közösségi feladatvállalása mellett. Ekkoriban bontakozott ki igazán az irodalmi „derékhad” munkássága is. Kányádi Sándor költészete, melynek eddigi legteljesebb gyűjteményét a Fekete-piros versek című kötet adja, a népi hagyományok és az avantgarde újítások alkotó összhangja révén fejezte ki a kisebbségi sors egyéni és közösségi drámáit, s adott hangot annak a „kisebbségi humánumnak”, amely erkölcsileg képes kiemelkedni a gyakran méltatlan emberi sorsból, feltörni a közéleti gondok terhe alól. Ez az írói „derékhad” hozta létre az újabb erdélyi magyar irodalom talán legnagyobb hatású művét: Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című lírai, egyszersmind szociográfikus „naplójegyzeteire” gondolok, ez a már klasszikusnak számító könyv a valósághoz híven, mégis reménykedő szeretettel ábrázolja a kisebbségi lét nehéz próbatételeit. Szabó Gyula A Sátán labdái című négykötetes történelmi regényében az önálló erdélyi fejedelemség bukásának korát idézte fel, s ugyancsak újszerű prózai művekkel jelentkezett Fodor Sándor, Bajor Andor, Deák Tamás, Panek Zoltán, Majtényi Erik, Szász János és Bodor Pál. Beke György pedig irodalmi riportjaiban adott képet a romániai magyarság való helyzetéről, iskoláztatásának, anyanyelvi kultúrájának megoldásra váró gondjairól. A hatvanas évek derekán lépett színre az a fiatalabb költő- és írónemzedék, amelyet közös könyvsorozatuk címéről „Forrás”-nemzedéknek nevez a kritikai irodalom. Ez a nemzedék az erdélyi irodalom nagy hagyományai nyomán, ugyanakkor a modern világirodalom igézetében dolgozik, s a sajátosan nemzetiségi tapasztalatok mellett a kor egyetemes kérdéseinek megválaszolására törekszik. A „Forrás” költői közül a fiatalon és tragikusán meghalt Szilágyi Domokos munkássága vált szinte példázatossá, minthogy költőként, egy határozott erkölcsi tartás jegyében, küzdött meg a modern kor és a közép-európai történelem kínzó konfliktusaival. Mellette Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár, Palocsay Zsigmond, Lászlóffy Csaba, Hervay Gizella, Király László, Farkas Árpád, Csíki László, Magyari Lajos és Szőcs Géza költészete jelzi a „Forrás”-nemzedék legjobb törekvéseit. Ugyanennek a generációnak a prózája részben egy szociográfiai jellegű realizmus, részben egy jelképes és személyes erejű példázatosság révén kívánt szólni a nemzetiségi közösség tapasztalatairól. Ennek a prózairodalomnak Bálint Tibor Zokogó majom, Szilágyi István Kő hull apadó kútba, Pusztai János Zsé birtoka című regényei, illetve Veress Zoltán, Köntös-Szabó Zoltán, Sigmond István, Bodor Adám, Vári Attila, Győrffi Kálmán és Mózes Attila művei a legjobb eredményei. A hetvenes években kapott új lendületet az erdélyi magyar drámairodalom, elsősorban Sütő András munkássága következtében: népszerű „tetralógiája” — Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, A szuzai menyegző, Káin és Ábel — a nagy történelmi és erkölcsi összeütközések vizsgálata révén fogalmazta meg a tisztességes emberi élet törvényeit. Az Advent a Hargitán című, nagysikerű népi drámájában az erdélyi magyarság gondjairól és reményeiről beszélt. Páskándi Géza Vendégség és Tornyot választok című történelmi drámái ugyancsak az erdélyi tapasztalatok igazabb értelmét és tanulságát keresték. Rajtuk kívül Székely János, Deák Tamás és Kocsis István drámái mutatták, hogy az erdélyi magyar dráma- irodalom nemcsak felnőtt a magyarországi mellé, hanem sajátos felismeréseivel és értékeivel a kortárs magyar dráma legjobb színvonalát érte el.
