Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Nyíri Tamás: A felszabadítás teológiájáról
48 NYÍRI TAMÁS: A FELSZABADÍTÁS TEOLÓGIÁJÁRÓL re kerül a többi ellentmondás is: a megváltó Jézus és az elnyomó rendszerek közti ellentmondás, a szegényeknek ígért kegyelemből újjászülető egyház (a szegények egyháza) és egy, a saját hatalmát konzerválni igyekvő intézmény ellentmondásossága. A szegények egyháza szüntelenül nyugtalanítja és sérti a világ hatalmasainak az érdekeit. A fehérek teológiája egyrészt az imperializmus érdekeit védelmezte, másrészt európai, azaz deduktív volt, s azzal az igénnyel lépett föl, hogy kivétel nélkül minden emberre érvényes kijelentéseket tesz. A nagy nyugati egyházak gyakran „ideológiai államapparátussá’' (Gramsci) satnyultak. Az európai teológia ezért nem ismeri mindig fel azt az árat, amit azért a teológiáért kell fizetni, amelynek belátásai a nyomornegyedekben, favellákban, börtönökben, katonai diktatúrák kínzókamráiban születtek meg. Aki az erőszakos halál küszöbén elmélkedik Jézus keresztjéről és feltámadásáról s egy elnyomott nép politikai ellenállásáról, annak megfogalmazásai nem illeszkednek mindig hézagtalanul a spekulatív orthodoxia kereteibe és minőségileg más ismeretekre tesz szert. Ezért kell „felszabadítani” a teológiát: „hogy a felszabadítás történelmi folyamatának mozzanata legyen a teológia, meg kell szabadítanunk azt és minket magunkat mindentől, ami akadályoz abban, hogy szolidárisak legyünk a világ szegényeivel és elnyomottaival” — mondja G. GutierrezP A kritikus elmélet és a felszabadító gyakorlat egysége Tudományelméleti látszatprobléma volna megkérdezni, hogy elsődlegesen mi a teológia: orthodoxia-e avagy orthopraxis-e? A helyes elmélet és gyakorlat dialektikus egységéből ered a harmadik, maga a teológia. A felszabadítás teológiája éppen e két mozzanat egységének köszönheti sajátos színezetét. Természetesen a legeurópaibb-spekulatív teológiában is jelentkezett a teória-praxis problémája, de másként. A spekulatív teológiában teoretikusan oldják meg a teória-praxis kérdését, a felszabadítás teológiája viszont a gyakorlati közvetítésre helyezi a hangsúlyt. Ha az európai teológia összekülönbözött a valósággal, akkor elsődlegesen a valóság fogalmi megjelenítésével vívta meg ezt az összecsapást az elméleti gondolkodás révén. A latinamerikai teológiát elsődlegesen a konkrét helyzet érdekli: ez az alapja, a tárgya és a vonatkoztatási kerete a gondolati reflexiónak és az elméleti tükrözésnek. Amint Jón Sobrino írja, a felszabadítás teológiájának módszere elvileg „az út, amit megtett”. Majd hozzáfűzi: „a módszer mint út nem összpontosul a megismerés útjára való kritikus reflexióra, hanem éppen arra, hogy megtegye az utat.”28 Az idézet részben már megvilágítja, hogy mit is értenek gyakorlaton. A praxis a világ természeti és társadalmi megjelenési formájának átalakítására irányuló teremtő tevékenység. A „teremtő” jelző arra utal, hogy a reflexiónak időstruktúrája is van: vannak problémák, amelyek csak olyan módon és csak olyan mértékben fogalmazhatók és oldhatók meg, amilyen mértékben továbbfejlődik maga a gyakorlat is. Az igazság nem található meg a priori elméleti úton, és nem igazolható utólagos gyakorlattal. Az iga- zolódás folyamata a teória és a praxis dialektikus egysége. Leonardo Boff megfogalmazásában: „A felszabadítási teológia módszere nem deduktív, de a legkevésbé sem induktív. Ugyanis mindkettő: nevezetesen dialektikus. Ezen egyszerűen azt a tényt kell érteni, hogy az evangélium és az élet állandóan és kölcsönösen befolyásolják egymást. Csak így válik lehetővé, hogy
