Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Szennay András: Luther – mai katolikus megközelítésben
SZENNAY ANDRÁS: LUTHER KATOLIKUS SZEMMEL 27 növekszik. Ma már talán senki sem gondolkodik úgy köztünk, hogy Luthert önkényesen csak elmarasztalja — kiragadva őt kora egyházának konfliktusokkal terhelt és reformra éhes környezetéből, és ma már ökumenikus nyíltsággal keressük és ismerjük el jelentős hatását a Krisztus-hívők egyetemes közösségében. A 2. Vatikánum után nagy nyitottsággal és tanulni vágyva olvassuk írásait —, ha tartalmi mondanivalójukkal nem is tudunk mindenben egyet érteni. Prédikációi az újdonság és az egyházat megújító készség lüktető erejével hatnak ránk, mindenek előtt azért, mert tudjuk, átérezzük, hogy azok az evangéliumba eresztik gyökereiket. Azon sem csodálkozunk, sőt örömmel könyveljük el, hogy a 2. Vatikáni zsinaton egy zsinati atya Luther egyik könyvéből olvasott fel részletet — nem negatív kommentárral. Mily nagy változás ez pl. csak 1897 óta, amikor is XIII. Leo egyik enciklikájában a reformációt „rebellio lutherana”-nak, lutheri lázadásnak jellemezte, amelynek „ruina morum ultima”, teljes erkölcsi romlás lesz következménye. Természetesen e szemléletváltozás nem történt egyik napról a másikra — és nem is történt önmagától. Az a feladatom, hogy Luther katolikus megközelítéséről szóljak, ezért elsőként kell említenem azt a nevet, azt a jeles katolikus egyháztörténészt és teológust, aki a katolikus Luther-kutatásnak századunkban úttörője volt. A kissé is tájékozottak tudják, hogy Josef Lortz - ra gondolok. Figyelembe véve századunk elejének Lutherrel kapcsolatos túlontúl merev katolikus szemléletét, ő szinte rettenthetetlen bátorsággal szólt és írt Luther mély jámborságáról. Lortz-ot nagyszámú mértéktartó, de egyben mértékadó katolikus teológus követte. Ügy is mondhatnám, hogy „iskolát” teremtett. Érdeme akkor is elévülhetetlen, ha a nyomába lépő fiatalabb nemzedék — itt már a ma élőkre gondolhatunk — több megállapítását nem fogadja el és Luther megközelítéséhez újabb utakat keres és tár föl. Általában elmondhatjuk, hogy Lortz kutatásaiig Luthert katolikus körökben egyszerűen eretneknek bélyegezték, mivel közel négy évszázadon át eluralkodott a katolikus egyházban az a kép, melyet a reformátorról Johannes Cochläus „Commentaria de actis et scriptis Martini Lutheri” c. munkájában 1549-ben megfestett. Lortz a „Die Reformation in Deutschland” c. művében (1939—40. 6. kiad. Freiburg i. Br.) igyekezett a katolikus Luther-képet revideálni. Munkájában egyrészt rámutatott a 15. század 2. felének és a 16. század elejének gyászos egyházi helyzetére, azon belül a teológia szomorú dekadenciájára, melyek szükségképp reformot követeltek, másrészt Luthert magát mint „homo religiosus”-t (vallásos embert) állította olvasói elé. „Der Kern von Luthers religiöser Substanz heisst Gott” (Luther vallásos mivoltának magva maga az Isten) — írta műve első kötetében (384.). Lortz munkássága, az új mag elvetése gazdag érési folyamatot indított el. Nehéz és időigényes feladat lenne még pusztán a nevét is felsorolni azoknak a rangos katolikus teológusoknak, akik az elmúlt mintegy négy évtizedben intenzív Luther-kutatást végeztek, a reformátort egyre elfogulatlanabbul értékelték és — ahol doktrinális nehézségekbe ütköztek — egyben higgadtan bírálták is. Vezető katolikus Luther-kutatók, mint pl. Peter Manns vagy Otto Hermann Pesch egyszerűen lehetetlennek tartják, hogy a reformátor és a katolikus Luthert szétválasszák, netán egymás ellen kijátsszák. Vallják, hogy Luther az ősi katolikus hittartalmat továbbmutatóan, kibontva akarta kifejezni, közkinccsé tenni. Erwin Iserloh — Lortz iskolájából — különbséget tesz Luther tulajdonképpeni reformációs igyekezete, teológiai alapszemlélete (mindenekelőtt a megigazulástannal kapcsolatos tanítása) és törekvéseinek
