Diakonia - Evangélikus Szemle, 1986
1986 / 2. szám - Kosáry Domokos: Evangélikusok és a művelődés Magyarországon
20 KOSÁRY DOMOKOS: EVANGÉLIKUSOK ÉS A MŰVELŐDÉS _tehát 1795 után —, a meglehetősen retrográd irányban visszahátráló tantervek idején a viszonylag talán még mindig legpozitívebb kezdeményezést képviselte, legalább is abban, hogy polgári iskolák felállítását javasolta. É s ebben a sorban, a felvilágosodáshoz vezető úton járók között kell megemlítenem az evangélikus észak-magyarországi nemeseket is, akik szintén eljutnak Göttingába. Ennek azért volt jelentősége, mert a szegény diákok, az értelmiségiek nem rendelkeztek Magyarországon politikai hatalommal. De ezek a nemesek igen. Közöttük volt báró Podmaniczky József, a korszerű műveltség iránt nyitottabb, mozgékonyabb új főnemesi családok egyikének fia, aki mint helytartó-tanácsos már iparstatisztikát kezdeményezett, és az 1791-es kereskedelmi bizottság tagjaként az osztrák vámrendszerről írt bírálatot a felvilágosult rendi gazdaságpolitikai program egyik megfogalmazójaként. De e sorba tartozott Podmaniczky fiatal barátja, a szintén Göttingában tanult Berzeviczy Gergely is. Ő már a felvilágosult rendi korlátoktól is elszakadó antifeudális törekvéseket képviselte, és 1790-ben, majd pedig 1309- ben először latin, majd francia nyelven kétszer is megfogalmazta a nemzeti függetlenség programját. Ugyanakkor ő volt az, aki a XIX. század küszöbén magára vállalta a Tiszai Evangélikus Egyházkerület világi felügyelőségét, és méltányos hangon, de határozottan védte nyomtatott munkában is híveit a méltánytalanságok ellen. Egyik életírója, Gaál Jenő szerint gróf Batthyány József prímás szerette volna áttéríteni, mire Berzeviczy Gergely: így nyilatkozott: ha katolikusnak születik, minden bizonnyal megmaradt volna hitében, de mivel mint protestáns pillantotta meg a napvilágot, kötelességének tartja ezen felekezetnek és hitsorsosainak érdekeit védelmezni. Különben a szabad vizsgálódás embere lévén, egész életében örömmel állapította meg, hogy ez egyházának is fő jellemvonása. Ez a képe a felvilágosult Berzeviczy- nek az evangélikus egyházról. És még tovább is folytathatnánk a sort, de vigyáznunk kell, mert nagyon könnyű és veszélyes elhamarkodottan általánosítani. Sajátos jelenség, hogy a szabadságharc olyan vezető vagy nagy szerepet játszó alakjai, mint Kossuth vagy Pulszky, vagy Szemere, vagy Görgey, vagy Petőfi — evangélikusok voltak. Nagy hiba volna azonban ebből valami általános következtetést levonni az előrenyitáson és a polgári nemzeti átalakulás felé törekvésen túlmenően. Kossuth, tudjuk, Eperjesen tanult. Tanárára, Greguss Mihályra, aki német egyetemről tért vissza, szeretettel emlékezett. De mást képviselt, mint Szemere, aki 1849-ben a köztársasági címszó alatt fellépő nemesi uralom biztosítására törekedett. Megint mást, mint Görgey, akit nem tartok árulónak, nem volt az és nem is tartom a békepárt hívének, nem volt az — inkább a radikálisokhoz fűzte bizonyos szimpátia. És megint egészen mást Petőfi. A) történésznek, amikor nagy vonulatok, irányzatok meghatározásával próbálkozik, messzemenően óvakodnia kell a könnyű és túl egyszerű általánosításoktól — azoktól is, amelyeket készen talál. Hadd említsek ezek közül is egynéhányat. 1. Az egyik abból eredt, hogy a protestánsok a XVII. század második fele óta védekezésben lévén, sőt még — bár más formák között — a XVIII. században is, a felvilágosodástól, majd méginkább a liberalizmustól remélték és kapták meg szabadulásukat a nyomás alól. S így a bennük is meglévő apologetikus, polemikus felfogás mellett egyre erősebbé vált az a nézetük, hogy a protestantizmus a jelenben is, de visszamenőleg a múltban is mindig valahogy a szabadelvűséget képviselte. Ez a XIX. század második felében
