Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 1. szám - Kulturális figyelő
94 KULTURÁLIS FIGYELŐ tál zászlós. Dosztojevszkij őt így jellemzi: „A végrehajtó tevékenység életszükséglet volt a kissé korlátolt, seké- lyes alkatnak, amely örökké arra vágyódott, hogy alárendelje magát a másak akaratának, no persze csakis a »közös«, vagy valami »nagy ügy« érdekében. A kedves, jó Erkel, aki fizetése felét anyjának küldte, s ő maga valósággal nyomorgott, a legérzéketlenebb volt a Satov ellen készülő gyilkosok között.” Hátborzongató előképe az SS-katonának. A kollektív gyilkosság iszonyatát mint bűnt, egyedül a bohóckodó, zsidó Ljamsin vette magára, holott ténylegesen nem vett részt benne. Génjeiben hordozva a több ezer éves tiltó parancs megszegéséért járó bűnhődés tudatát, bűnbánata a paroxizmusig fokozódott. Végül térden csúszva mindent bevallott. Egy évszázada vitáznak a kritikusok e regényben kifejtett téveszmék fölött. Dosztojevszkij valószínűleg igazat adna vádlóinak. Ha meg is ragadta őt egyik- másik eszme talmi csillogása, s hirdette is annak igazságát, lelke mélyén nagyon jól tudta, hogy „üdvözítő”, igazi eszme nem létezik. A legszebbek is eltorzíthatok, félremagyarázhatók. A vallásos „eszme” sem kivétel ezalól. Egyetlen valódi, állandó, éltető erő Krisztus, mindenkor ő „az Üt, az Igazság és az Élet”. Egyedül az a kérdés, hogy a mindenkori „tér és idő keresztjén függő ember” tekintete rátalál-e, vagy marad a „tenger” mélyében, megkötözve, fejét makacsul leszegve. De még onnan is fölszállhatnak a Magas- ságoshoz a bűnbánat könnyei. Azokat Ő beleszövi „sátrának” vásznába, melyben majd leszáll az emberek közé és velük lakozik. Akkor pedig már többé nem lesz „tenger”. Fasang Árpádné Orbán Éva
