Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 1. szám - Seben István: Péter a rostán (vers)
SEBEN ISTVÁN Péter a rostán Lk 22, 31—32 Inog, recseg a föld is messze. Mindent zavar és kever össze A közénk merült szórólapát, mely mindent a rostára rak át S mint csak kifér a tátott torkán Pusztítva, tépve bőg az orkán, Népek omlanak, ország törik, Hitek kivesznek csonkig, tövig ... Ember az Isten ellen lázad: Rostára került ez a század! A Sátán ránk már el is hozta, Gonosz kezében pereg a rosta ... A lapát rakja egyre-egyre S hull-hull alá az emberek ezre. Nincsen megállás szüntelen rázza, Szörnyű a Sátán rostái tánca. Kapkod az ember: mibe fogóddzék, Semmivé foszlik arany, kincs, trónszék. Ami felül volt, alulra kerül, Nincsen maradás sem alul, sem felül.. . Zűrzavarban, rostáláson, Hogy a szemem tisztán lásson, Jézus szava itt hadd álljon: „A Sátán, hogy megrostáljon, Simon, Simon, kikért téged, De én imádkoztam érted”. Érted? Simon, érted? E napot megérned Ezért lehetett... A holnapodat is bátran Őrá teheted.
