Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 1. szám - Hans Weder: Apokaliptikus korhangulat
54 H. WEDER: APOKALIPTIKUS KORHANGULAT nagy összefüggésekben való gondolkodást. Akárcsak régen, most is az idő folyásának van meghatározó jelentősége. Mindinkább elvész a jelen értel- mességének tapasztalata, mert az értelem kérdését egyre inkább csak nagy összefüggésekre vonatkoztatva vetik fel. Az emberi cselekvésnek annyiban van értelme, amennyiben valamilyen globális célt szolgál. Ez is apokaliptikus gondolkodás. Ezzel szemben arra lenne szükség, hogy felfedezzük azt az értelmet, amely magában a cselekvésben rejlik. A döntőt kellene felfedezni, amely most a jelenben éri el az embert. Meg kellene tanulnunk meglátni Isten működését a hétköznapi életben, ahelyett, hogy olyan Istent posztulálnánk, aki felette áll mindennek. Ha az idő folyásának tulajdonítunk meghatározó jelentőséget, akkor maguktól merülnek fel olyan igények, amelyek épp az idő folyásából vezetik le magukat. Vajon nincs-e túl sok olyan mozgalom és hatalom, amelyek magukat tekintik a történelem céljának? Nincs-e elég olyan csoport, amelyek a történelem győzteseinek kiáltják ki magukat? Voltaképpen apokaliptikusuk ezek a jelenségek is, csak éppen kerülik néha az „Isten” szót. Vajon nem a jelen apokaliptikus méretű közömbössé tétele az, ha egy pár alternatíva háttérbe szorít minden egyéb megkülönböztetést? Gondoljunk például csak arra, hogy csupán az újkor és az azt megelőző kor között szoktunk különbséget tenni, vagy hogy a világot békeszerető emberekre és háborús uszítókra osztjuk fel. Ez is olyan jelenség, melynek az apokaliptikus gondolkodással való rokonságát nehezen lehetne tagadni. A kincs, amely cserépedényekben van Az apokaliptika jellemzője a gondolkodás egyetemes horizontja. Az apoka- liptika témája az egész emberiség jövője, az egész világ sorsa. Ez az egyetemes horizont sok kijelentésben félreérthetetlenül megtalálható Pálnál is. Pál beszél a bűn egyetemes hatalmáról, a testnek az emberek feletti átfogó uralmáról, de beszél arról az egyetemes folyamatról is, amelyben hatalommal érvényre jut Isten igazságossága, mígnem egykor majd Isten lesz mindenben minden (vö. 1 Kor 15). Pál valóban ismeri azt a reményt, hogy az istenellenes hatalmak mind alávettetnek majd Isten uralmának. Mindez mutatja, mennyire erős Pálnál az apokaliptikus elem. De itt is lényeges újraértelmezésen megy át az apokaliptikus gondolkodás. Azért kerül sor kritikai újraértelmezésre, mert Pál gondolkodásának zsinórmértéke a krisztológia. A krisztológia magától vezet ahhoz a beszédmódhoz, amelyben a történelem végéről a történelem kellős közepén van szó (vö. 2Kor 6,2: most van az üdvösség napja). A Jézus Krisztusba mint az emberek végleges üdvösségébe vetett hit oda vezet, hogy Pál a jelenbe helyezi azt, amit az apokaliptikus a jövő számára tart fenn. Isten végideji igazságossága már most megjelenik mint a bűnös megigazulása. A bűn és a test hatalmát már most megtöri az evangélium nagyobb ereje. Az összes hatalmasságok végideji legyőzésének is megvan a jelenbeli megfelelője: ez valósul meg most az embernek a Megfeszített iránti engedelmességében, ez válik konkréttá az egyház gyakorlatában, amely aláveti magát a Megfeszített uralmának. Ha a krisztológiára összpontosítunk, akkor a jelen lesz azzá a hellyé, ahol az apokaliptikus jövő titokzatos módon konkréttá -válik. Van azonban még egy másik oldala is az apokaliptika újraértelmezésé-
