Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 1. szám - Hans Weder: Apokaliptikus korhangulat
50 H. WEDER: APOKALIPTIKUS KORHANGULAT Isten jelenléte a végső eseményekben Az önmagában felettébb sokrétű apokaliptikus gondolkodás egyik alapmeggyőződése az, hogy a végső idő kétségtelenül Isten ideje. Minden bizonnyal történhetnek ekkor szörnyű katasztrófák, az ember minden bizonnyal fél a végső kozmikus összeomlástól, mindazonáltal megingathatatlanul hisz abban, hogy egyedül Isten határozza meg a végső történést és senki más. A kozmikus katasztrófa azért következik be, hogy Isten új korszaka létrejöhessen. Mert a jövő csak egy dolgot fog hozni: Isten uralmának nyilvánvalóvá válását. Az igaznak egyáltalán nem kell félnie, ellenkezőleg: azon a napon véglegesen igazságot szolgáltatnak neki. Más az, hogy az embernek az apokaliptikus jövőben meg kell jelennie Isten bírói széke előtt, és megint más az, hogy az ember a bizonytalan jövőben eltűnik a semmiben. Más az, hogy Isten tartja kézben minden teremtett dolog jövőjét, és ismét más az, hogy az élőlények egyik faja a világmindenség egyik zugában megsemmisíti a saját bolygóját. E tekintetben aligha beszélhetünk apokaliptikus korhangulatról, és aligha vonatkoztathatjuk azt az emberiség jelenlegi helyzetére. Jézus természetesen nem ebben a gondolatkörben fogott hozzá az apokaliptikus gondolkodás bírálatához. Ö nem sokat törődött azzal, hogy miféle apokaliptikus esemény fog bekövetkezni a közeli jövőben. E tekintetben megelégedett az „Isten uralma” kifejezéssel. Különösen Isten uralmának szigorú transzcendenciáját hangsúlyozta, amely egyrészt megtilt az embernek erre vonatkozólag minden konkrét elképzelést, másrészt bizalmatlanná teszi azzal a próbálkozással szemben, hogy Isten jövőjét kapcsolatba hozzák jelenlegi tendenciákkal. Mivel Jézus ragaszkodni akart Isten uralmához, semmi esetre sem tudta Isten jövőjét a jelen meghosszabbításaként felfogni. Az ember sem előidézni, sem megakadályozni nem tudja az apokaliptikus történést, hiszen Isten kinyilatkoztatását hozza az, és csak ennyiben az ember nyilvánvalóvá válását is. Ezért az apokaliptikus történés, amely Jézus szerint megérdemli ezt az elnevezést, kívül esik az ember hatókörén. Amikor Jézus az apokaliptikus gondolkodást bírálta, természetesen felfedezett olyan mozzanatokat is, amelyek nem nyilvánvalóak mindenki számára. Így például óva int attól, hogy a jövővel kapcsolatban számításokba bocsátkozzunk: Isten országa nem úgy jön el, hogy eljövetelét ki lehetne számítani (vö. Lk 17,20). Minden ilyen számítás az Isten jövőjétől való (időbeli) távolságot fejezi ki, bármilyen kicsinynek mutassa is a számítás ezt a távolságot. A távolság kiszámításával elhatárolja magát az ember Isten uralmától. A jövőbe helyezi Isten uralmát, s ezzel üdvösség nélküli korrá változtatja a jefent. A jelenlegi kor egyetlen értelme, hogy véget érjen, hogy helyet adjon Isten korszakának. Erre a távolságtartásra vonatkozik Jézus bírálata, amikor arról beszél, hogy Isten uralma már most elkezdődik. Számára mindennél fontosabb, hogy közel hozza Isten uralmát, hogy a jelent belehelyezze Isten uralmának hatótávolságába. Ezért beszél arról, hogy Isten uralma hatást gyakorol a jelenre, ahogy ez az ő személyében megvalósul (vö. Lk 17,21; 11,20). Főképpen pedig: ezért beszél Isten jövőjéről úgy, hogy a jelenben lehetségessé váljék az ember számára valamilyen magatartás Isten uralmával kapcsolatban. Ez a legmélyebb oka annak, hogy példázatokban beszél: ahelyett, hogy Isten
