Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 1. szám - Groó Gyula: "Az evangélium derűs fárosza”. Podmaniczky Pál születésének századik évfordulójára
GROÖ GYULA: PODMANICZKY PÁL 59 giai tájékozódás találkoztak benne.” (Üj Harangszó, 1949. okt. 9.) Ebben a mozgalomban megvalósult valami a minden hivők egyetemes papságának elvéből, mert nemcsak a hazai protestantizmus egész vezető nemzedékét — lelkészeket, püspököket — nevelte, hanem vezetői között szép számban és magától értődőén akadtak „laikusok” is. A professzor Kerek húsz esztendeig tanított a soproni Evangélikus Hittudományi Karon. Filozófiatörténetet, neveléstörténetet és vallástörténetet adott elő. Szívéhez legközelebb azonban a misszió tudománya állott, amit szabad tárgyként hirdetett meg. Már említett doktori disszertációja is ebből a tárgykörből való. Itt kifejtett elvi szempontjai ma is időszerűek. „A missziónak nemcsak igehirdetőkre van szüksége... a célt a cselekedetté formált igével is meg lehet közelíteni. Segítséget nyújtani nemcsak a lélek, hanem a test számára is...” Kiemeli a nők szolgálatának fontosságát. Hangsúlyozza, hogy a missziónak módszerében alkalmazkodni kell a különböző faji, kulturális, társadalmi, vallási adottságokhoz. Tudományos publikációinak még csak felsorolása is, e szűk keretek között, lehetetlen. Néhány címet, csak jelzésül, említünk: „A keresztyén isten- tisztelet lényege valláspszichológiai és dogmatikai alapon kifejtve”. Pozsony 1916. ■—j „A belmisszió atyja.” Budapest 1917. — „Az Ágostai Hitvallás egyháza és a misszió.” Sopron 1930. — Cikkeket, tanulmányokat írt a Keresztyén Igazság, a Lelkipásztor, a Theologiai Szemle folyóiratokba. Talán legutolsó dolgozata az Evangélikus Nevelő folyóirat 1948. évi februári számában jelent meg: „Schneller István”, a soproni teológiai karon elmondott megemlékezés. Ebben Schneller személyiség-pedagógiájának időszerűségét mutatja fel beleállítva a legszélesebb szellemtörténeti összefüggésekbe. „Professor volt: hitvalló. Minden előadása igehirdetés volt s igehirdetése mindig bizonyságtevés. Hit és tudás nem ellentétben feszült nála, hanem tudása egészen feloldódott hitében. Pedig polihisztor volt —, ez ma már ritka jelenség. Próféta is volt, látások embere és pásztor s talán ebben a legnagyobb. Szobája és szíve mindig tárva volt tanítványai előtt” — írta halála alkalmával egyik volt tanítványa. Valóban, nevelőnek talán még nagyobb volt, mint tanítónak. Lelkes, elkötelezett előadásmódja magával ragadott. Csütörtök esti, lakásán tartott bibliaóráin, ahol néha húszán is összegyűltek, kaptuk tőle a legtöbbet. Többféle irányzat képviselői, egymástól nagyon különböző egyéniségek egyaránt szomjasan itták szavait. „Szeretett Podi bácsink színes életrajz-ismertetésein keresztül a misszió szeretete tüzelt felénk. Mi ott ültünk lábainál mint összekötött kéve. Gondtalanul és csodálattal szedtük határtalan széles látókörű tudásának elénk szórt gyöngyeit, sütkéreztünk szívének meleg szeretetében és szívtuk magunkba hitének érlelő erejét, ö tudta, hogy Isten azért gyűjtött minket körébe, hogy egyszer magvetésre szórassunk szét”. (Veöreös Imre, Üj Harangszó, 1949. október 16.) Háza homlokzatának felirata: „Ez csak földi szállásunk, örök haza odafönn vár”, sokakat elgondolkoztatott. Némelyek „egyoldalú pietizmusá- nak” kifejezését látták benne — pedig ez a fölirat az aszódi Podmaniczky- kastélyon is megtalálható. „Milyen biztos a dolgában ez a Podmaniczky”, jegyezte meg egyszer valaki gúnyosan. Nem is tudta, milyen igaza volt!
