Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985

1985 / 1. szám - Karner Károly tanúságtétele az élete végén

26

RAKNÉK KAROLY TANŰSÁG TÉTELE

tudatát, hogy meg ne feledkezzenek elhivatásukról és küldetésükről ebben a világban, azaz a pogány világban is Krisztus elhívottaiként éljenek. „Ti az Isten temploma vagytok és az Isten Lelke lakozik bennetek!” Ha különféle tanítóik vannak is, nem ez a döntő: „Ti Krisztuséi vagytok” — akárki is a tanítótok, tehetnénk ma hozzá; „Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené” (1 Kor 3,16—23). S ez azt jelenti, hogy egyedül Krisztuson keresztül találkozhatunk Istennel, és egyedül mint Krisztus gyermekei szolgálhatunk Istennek. Ezért figyelmezteti Pál a korinthusiakat: „Gonoszok nem örökölhetik Isten országát!” S ez nemcsak a cégéres „gonoszokra” vonatkozik, hanem a krisztusi elhivatáshoz méltó életvitelt jelent —, nem valami szűkkeblű el- zárkózottságban. „Minden szabad nekem” — írja Pál. S ez azt jelenti, „az Űré a föld és annak teljessége”, tehát az a mérhetetlen sok kincs, amelyet Isten teremtett, de azok az életformák is, amelyeket az ember — kultúrájának hosszú évszázadai során — kitermelt. „Minden szabad, de nem minden használ”. Azért „senki se keresse a maga hasznát, hanem ki-ki a másét” (1 Kor 10,23—26). A másik „haszna”, az éppen a családban a testvérek, a munkahelyen a munkatársak, a hivatásban népünk, sőt az emberiség java, „békéje”.

Ebben a modern világunkban, amelyben annyi minden gyökeresen megváltozott (ezt a „mindent” ki-ki a saját kis világában hosszasan sorolhatja!), az az „egy” azonban nem változott: ma is „az Űré a föld és annak teljessége” —, akár elismerjük ezt, akár megfeledkezünk róla, és az Űré akkor is, ha ezt esetleg tagadjuk, sőt megtagadjuk tőle és Istenről megfeledkezve az „embernek” próbáljuk kisajátítani! Ránk is áll: „Minden szabad nekem, de nem minden használ”, legfőképpen pedig mi is „Krisztuséi vagyunk. Krisztus pedig Istené”. Ezért minden változás ellenére is Istennek elkötelezett teremtményei, az Ö szolgálatára, sőt „dicsőítésére” rendelt gyermekei vagyunk.

2. „Krisztuséi vagyunk!” — ez elsősorban ajándék. Fájdalmas volt, amikor a felekezeti harcok során úgy vélték, hogy csak egy bizonyos felekezet hozzátartozója lehet Krisztusé, és ezen a címen az egyik felekezet tagja lenézte, „eretneknek” minősítette a másik felekezetet és annak tagját. Fájdalmas ma is, ha akármilyen akár faji, akár ideológiai stb. szempontok érvényesítésével valahol valakik különbséget tesznek emberek közt és aszerint osztályozzák, részesítik előnyben vagy hátrányban őket. „Krisztuséi vagyunk” — ez a felekezeteken belül „ökumenizmusra”, az egyházi egység keresésére és az egyházakon belül megértésre kötelez minket. Az, hogy „Krisztuséi vagyunk!” — elsősorban ajándék, amelyre építhetünk és belőle erősödhetünk, ha bizonytalankodunk életünk felől, kételyeink támadnak és az élet megpróbáltatásai vagy baj, betegség kísértenek. De ez kötelezést is jelent. Krisztuséi keresztségünk által vagyunk, és ez azt jelenti, Krisztus gyülekezetének tagjaihoz tartozunk. Pál apostol a korinthusiakhoz mint a gyülekezet tagjaihoz ír, olyanokhoz, akik a gyülekezetben élnek, részt vesznek az istentiszteleteken, együtt épülnek Isten igéjén és együtt veszik a Krisztus rendelte „vacsorát”, a megtört kenyeret és a „hálaadás kelyhét” (1 Kor 10,16—17). Így „egy) test” a gyülekezet. Ma is áll, hogy „egy Lélek által egy testté kereszteltettünk meg” és „mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg” (1 Kor 12,12—13). Így vagyunk Krisztuséi, és ebbeli elhivatásunkban kell „áron is megvenni az alkalmat”, ti. hogy „elhivatásunkhoz méltóan járjunk” és „megújuljunk” (Ef 4,1; 5,16; 4,23). S hogy ez mit jelent, azt Pál apostol így foglalja össze tömören: „Szánjátok oda testetdket” — azaz magatokat,