Diakonia - Evangélikus Szemle, 1985
1985 / 2. szám - Czine Mihály: Írás és szeretet. Tatay Sándor köszöntése
CZINE MIHÁLY: ÍRÁS ÉS SZERETET természetesen emlegetik ismerősei mindenütt Sanyi bácsinak, ahogy valaha Veres Pétert és Szabó Pált bácsiizták, szeretettel és tisztelettel, a kisded hazában; szinte családba-tartozóként. Már-már mesés fények vibrálnak Tatay Sándor körül; regényeknek is lehet még hőse. Versek már beszélnek is róla. „Mosolyodban szélvész süvölt, / szavaid szélfaggatta rózsák / kezeid cédrusgyökerek / pillantásodban fény és rózsák” — írja róla egy Badacsonyban járt vogul költő, Andrej Tarhanov. Tatay Sándornak jóhelyt ringott a bölcsője. Évszázados kulturális hagyományokat őrzött családja — nagyapjának személyes ismerőse volt Petőfi és Jókai; Jókai járt is otthonukban —, a szülőházban a Dunántúl sok érdemes embere megfordult, papok, jegyzők és szolgabírák és földbirtokosok csakúgy, mint parasztok és mesteremberek. Később, változatos élete során Tatay Sándor különösen sokféle emberrel találkozott: világbékét hirdető és világvégét jósoló csavargókkal, írókkal, parasztokkal, diplomatákkal; minden rangú és rendű emberekkel. Az általa személyesen ismert sorsokat és tájakat emelte műveibe. Emberi természetéből eredően mindig szeretettel. Mindig megértő és mégis igazságot kereső szemlélettel. Igaizáin rossz ember nincs is talán hatalmas arckép- csarnokában. Akárcsak tisztelendő édesapja, még az ellenség tetteiben is keresi a jóra törő indítékokat. Megragad minden ürügyet a megbocsájtásra. Talán nincs is író, aki nagyobb szeretettel tekintene alakjaira, s nincs, aki nagyobb jelentőséget tulajdonítana a szeretetnek. Ahogy Rab Zsuzsa írja köszöntőjében: Tatay Sándor „szereti tárgyait, legyen az ember, növény, állat. Még a bessurranó tolvajról is, aki házát kifosztotta, szinte gyöngéden ír, megértéssel, derűs bölcsességgel.” Tatay Sándor tollát mindig a szeretetet teremtő szeretet vezette. Akkor is, ha tájat rajzolt. Nagyobb szeretettel író talán már nem is szólhat szülőföldjéről, mint Tatay Sándor; az ő kedves Bakonya ugyanúgy a szeretet sugárzásában lélegzik, mint Tamási Áron Székelyföldje és Szabó Pál Biharor- szága. Minden, ami „félelmes, titokzatos és nagyszerű” a Bakonyban, jelen van az ő műveiben is. Ügy igaz, ahogy mondja: ha bekötött szemmel elvinnék és letennék szülőföldje bármelyik városának vagy falujának közepén, rövid körültekintés után bizonnyal megmondaná, hogy hol is van. S az olvasó tudja: Tatay Sándor írói hangjában, mesés és balladás árnyalataiban ott van a szülőföld öröksége is. A népköltészet öröksége; a Bakonyból alászálló mesék minden rémségükkel és szépségükkel, a keserű emlékek között szivárgó mézes ízekkel. Tatay Sándor maga is megírta: mikor írni kezdett, nem a nagyszámú modern olvasmányaira figyelt elsősorban; fülében a gyermekkorban hallott történetek zsongtak, a mesemondók hangján. Huszadik századi irodalmunk ama kévéséi közül való Tatay Sándor, akik a fonóbeli mesemondóknak is modern örökösei. „A szeretet soha el nem fogy — mondja a korinthusbeliekhez írt levél —; de legyenek bár jövendőmondások, elmúlnak, vagy akár nyelveken szólások, megszűnnek, vagy akár az ismeret, odalesz.” — Mi csak azt mondhatjuk az irodalom szűkebb mezőire tekintve: minden divatok, minden formabravúrok felett eljárhat az idő, de a szeretettel, okos szeretettel formált, emberről, életről beszélő művészi írások megmaradnak. Ebben a bizonyosságban kívánunk Tatay Sándornak, mindnyájunk kedves Sanyi bácsijának még sok-sok boldog születésnapot. Erőt, kedvet a további munkához. Napos nyarakat, bő szüreteket. Igaz szeretettel. 16
